Oroszországban novemberben megkezdődhet a tömeges védőoltás
A Szputnyik vakcina tömegtermelése öt helyszínen zajlik, általános megítélés szerint jelentős mennyiségben.
A Szputnyik vakcina tömegtermelése öt helyszínen zajlik, általános megítélés szerint jelentős mennyiségben.

A politikai gőg magasiskoláját űzi a DK Rétvári Bence szerint, aki nagyobb felelősséget várna el a Gyurcsány-párttól.

A tolnai megyeszékhelyen a 3000 négyzetméteres depóba évente átlagosan 500 ezer csomag érkezik.
Törökország nyugati partvidékén öt luxusszínvonalú óceánjárót szednek ízekre, hogy legalább ócskavasként értékesíthessék őket.

A Nyugat-Balkánon – Horvátországot kivéve – hétfőről keddre 1086-tal nőtt az igazolt fertőzöttek és 34-gyel az elhunytak száma.
Ismert, januártól nem kell illetéket fizetnie azoknak, akik a csok felhasználásával vásárolnak lakást.
Csak bátran // Just do it! – írta közösségi oldalán a miniszterelnök.

A járvány kapcsán egy héten belül mintegy 11 ezer betegággyal emelik a lengyelországi kórházi kapacitásokat.
A Nyugat-Balkánon tovább emelkedik az igazolt koronavírus-fertőzöttek és a halálos áldozatok száma is.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ által a 41. héten végzett szennyvízvizsgálat nagyon heterogén képet mutatott.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ismét a magyarok ellen cselekszik a baloldal.

Nemet mondunk a háborúra.

A Tisza Szigetek állandó vendége nem csinál titkot az elképzeléseiből, Európa háborúba megy, és szerinte ebből Magyarország sem maradhat ki.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

Tarthatatlan állapotok a német büntetés-végrehajtási rendszerben.

Előbb vagy utóbb le kell üli tárgyalni Oroszországgal.

Sok kerületben naponta 18–20 órás áramkimaradásokkal és fűtés nélkül kell túlélni a -17 Celsius-fokos éjszakákat.

A holland klasszis láthatóan presztízskérdést csinált a világbajnoki döntős honfitárs, Gian van Veen elleni fináléból

A Hobo 80 dalpályázat különleges díja egy közös videóklip Földes Lászlóval.

Mutatjuk a következő gazdatüntetés pontos menetrendjét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.