Rohamosan terjed a járvány Csehországban
A napi fertőzöttek száma a héten már harmadik alkalommal lépte túl az eddigi legmagasabb szintet és az elhunytak száma is. jelentősen nőtt.
A napi fertőzöttek száma a héten már harmadik alkalommal lépte túl az eddigi legmagasabb szintet és az elhunytak száma is. jelentősen nőtt.

Az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 12 123-mal 1 272 238-re emelkedett.
Szijjártó Péter kiemelte: az elmúlt években jelentősen megerősödött a Kelet szerepe a világgazdaságban.

A zsidó állam két részre szakadt: az óvintézkedéseket jelentős részben megtagadókra és az azokat nagyrészt betartókra.
Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot.

– Magyarország a koronavírus-járvány elleni küzdelem első szakaszát megnyerte – mondta az államtitkár.

Maruzsa Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy a fiatalok körében csökkent a fertőzöttség mértéke.
A Semmelweis Egyetem rektora elmondta: az újfajta eljárással gyorsabban és egyszerűbben kimutatható a koronavírus.

A közel-keleti és az észak-afrikai olajországok jelentős veszteséget kénytelenek elkönyvelni az idén.

A tiltásról azután döntöttek, hogy 466 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak egy ruhagyárban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ismét a magyarok ellen cselekszik a baloldal.

Nemet mondunk a háborúra.

A Tisza Szigetek állandó vendége nem csinál titkot az elképzeléseiből, Európa háborúba megy, és szerinte ebből Magyarország sem maradhat ki.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

Tarthatatlan állapotok a német büntetés-végrehajtási rendszerben.

Előbb vagy utóbb le kell üli tárgyalni Oroszországgal.

Sok kerületben naponta 18–20 órás áramkimaradásokkal és fűtés nélkül kell túlélni a -17 Celsius-fokos éjszakákat.

A holland klasszis láthatóan presztízskérdést csinált a világbajnoki döntős honfitárs, Gian van Veen elleni fináléból

A Hobo 80 dalpályázat különleges díja egy közös videóklip Földes Lászlóval.

Mutatjuk a következő gazdatüntetés pontos menetrendjét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.