
- Magyar Nemzet
- vizsgálat
vizsgálat

A székesfehérvári közgyűlés vizsgálatot kért a MOL Aréna Sóstó baktériumfertőzése miatt
Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése keddi rendkívüli ülésén teljes körű vizsgálatot kért az üzemeltetőtől annak érdekében, hogy feltárja a MOL Aréna Sóstóban lévő ivóvíz Pseudomonas aeruginosa baktériummal fertőződésének tervezői, kivitelezői vagy
Hableány-katasztrófa: Nincs adatvesztés
A különleges ügyészi csoport irányításával zajló nyomozás során több mint két terabájtnyi elektronikus bizonyítékot értékelnek, elemeznek.

A hasonló márkájú termékek akár egyharmada eltérő összetételű az EU országaiban
Zsigó Róbert, az Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár szerint az uniós vizsgálattal azt sikerült elérni, hogy a vizsgált élelmiszerek csupán egyharmadáról mutattak ki különbséget.

Robert Mueller hajlandó megjelenni két képviselőházi bizottság nyilvános meghallgatásán
Robert Mueller, a róla elnevezett és a 2016-os Trump-kampány munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgáló, Mueller-bizottság volt vezetője hajlandó megjelenni két képviselőházi bizottság nyilvános meghallgatásán – közölték kedden este J
Négy ember ellen adtak ki elfogatóparancsot a maláj utasszállító lelövésével kapcsolatban
Három orosz és egy ukrán állampolgár ellen adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépének 2014 nyarán történt lelövésével összefüggésben – közölte az ügyben eljáró, holland v
A Hableány kapitányának szerepét is vizsgálják
Az újpesti hadikikötőben őrzött sétahajó sérüléseit is szakértők vizsgálják, akik arra keresik a választ, hogy melyik sérülés mikor keletkezett.

Diplomáciai csata Bukaresttel
Budapesten bekérették a román nagykövetet a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az úzvölgyi események miatt, de ő a diplomáciában példátlan módon megtagadta a párbeszédet.

Tarlós István: Számvevőszéki vizsgálat tisztázhatja Zugló pénzügyi helyzetét
Karácsony Gergely polgármesteri nyilatkozatai egy riadt tekintetű kétségbeesett ember Münchhausen-szerű túlzásainak tűnnek – fogalmazott a főpolgármester.
Országos vizsgálat indult az iskolákban
Fontos híreink
Nagyon lassan szűnik a torlódás, fél napja dugó áll az M1-es kritikus szakaszán

Von der Leyen igazította el Magyar Péter brüsszeli frakcióját

Böde-Bíró Blanka egy év után visszatért, a Fradi fordulatos rangadót vívott

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Csak a nemzetállamok küzdenek az illegális migráció ellen
A lakosság nyomására sok országban lépéseket tettek a kormányok, de már későn.

Fekete szerda a MÁV-nál: megint gázolt a vonat, ez ma már a harmadik eset
Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Orbán Viktor: Üzenjük Brüsszelnek, mi nem fizetünk! – petíciót indít a kormány a brüsszeli sarc ellen
Ez a magyar álláspont.

Molnár Csaba ledobta az atombombát: lehúzhatja a rolót Hann Endre
Kiderült, hogy készülnek a Medián mérései.
Külföldi híreink

Iráni válság: újabb háború közelében a Közel-Kelet
A tiltakozások eszkalálódnak, a rezsim egzisztenciális válságban van.

Szijjártó Péter: Senki ne utazzon Iránba!
A teheráni magyar nagykövetség továbbra is teljes kapacitással üzemel. Azonban a terület komoly biztonsági kockázatot rejt magában – jelentette ki Szijjártó Péter.

Különleges szentév kezdődik az egyházban
Különleges szentévet hirdetett XIV. Leó pápa Szent Ferenc halálának nyolcszázadik évfordulójára.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Varga Barnabás érkezése miatt is omlott össze az AEK? Az edző megtalálta a felelőst
Sorozatban tíz győzelem után jött a magyar futballista, majd két botlás.

Megható köszöntés, így teljesült a magyar futball-legenda vágya a belga kupameccsen
A súlyos betegséggel küzdő Fazekas László 137 tétmérkőzésen erősítette a csapatot.

Az Év sportolójának megválasztott Kós Hubert ezt a versenyt már nem nyerhette meg
Ezért a dobogós helyezésért nincs szégyenkeznivalója olimpiai bajnokunknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

