Hiteltelen Gyurcsányék támadása
A DK elnöke miniszterelnökként nemcsak a 2008-as gazdasági és pénzügyi világválságot kezelte félre.
A DK elnöke miniszterelnökként nemcsak a 2008-as gazdasági és pénzügyi világválságot kezelte félre.

A XXI. Század Intézet elemzése megállapítja: a DK elnöke most is csak hátráltat és támad.

Magyarországon az ellenzéki pártok továbbra sem képesek félretenni kicsinyes politikai érdekeiket – írta a XXI. Század Intézet hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az előrejelzések alapján a 2008-as gazdasági világválsághoz hasonló negatív következménye lesz a gazdaságra nézve a mostani krízisnek, ugyanakkor jobb állapotban érte az országot a mostani válság.
A kormányfő 2020-as beszédének középpontjában az európai ügyek mellett várhatóan az új nemzeti konzultáció témái, illetve a klímaváltozásra és a gazdasági kihívásokra adott kormányzati válaszok lesznek.
A Futóbolondok, csalók, agitátorok címmel, Az újbaloldal gondolkodói alcímmel magyarul megjelent kötetének bemutatóján emlékeztek az idén elhunyt Roger Scruton angol író-filozófusra kedden a XXI. Század Intézetben.
Az elmúlt években a magyar gazdaság növekedési pályára állt, az utóbbi időszakban rendre sikerült az európai uniós növekedési rangsor élmezőnyében végeznie a Magyarországnak.

Az elemzés szerint idén a magyar határnál eddig próbálkozó migránsok száma (4226) csaknem ötszörös növekedésnek számít a 2019 azonos időszakában próbálkozók számához (857) képest.
Szanyi Tibor kilépése az MSZP-ből már a sokadik példa arra, hogy a szocialisták komoly válságban vannak, már egyáltalán nem vehető biztosra, hogy a párt 2022 után is létezni fog.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Létezett-e a keresztény gondolkodás előtt a lelkiismeret, mint fogalom, esetleg ennek a képzete?

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

Kommandósokat is riasztottak a helyszínre.

Az ukránok fordítani próbálnak a versenyhátrányon.

Partizánok gyújtogattak.

Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.

Halálhírét családja szóvivője erősítette meg.

A termék növényvédőszer-maradékot tartalmaz.

The highlight of each event was PM Viktor Orban's in person assessment of the situation.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.