Az űrben védik meg a Földet az aszteroidabecsapódásoktól

Megkezdődött az első bolygóvédelmi rendszer kiépítése, amely az égitestek röppályáját hivatott megváltoztatni, hogy oltalmazza a Földet.

Forrás: MW2020. 09. 16. 21:48
Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA) kedden 130 millió eurós (46,5 milliárd forint) szerződést írt alá az OBH System német műholdgyártóval a Héra-projekt keretében. Ebben a projektben – az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) Dart nevű űrszondájának közreműködésével – azt tanulmányozzák, hogy mi történik, ha egy űrhajó vagy egy űrszonda nekiütközik egy aszteroidának (kisbolygónak), hogy megtudják, megváltoztatható-e egy Föld felé tartó égitest iránya.

Az OHB vezetője, Marco Fuchs szerint a világűrből leselkedő veszélyek valósak, a kozmoszban „kőzetdarabok milliói száguldoznak, amelyek egy összeütközés esetén életet olthatnak ki a Földön”.

Az ESA igazgatója, Rolf Densing szerint az a cél, hogy „megvédjék az emberiséget”, de hangsúlyozta, hogy nem áll fenn akut veszély.

Aszteroidák rendszeresen belépnek a Föld légkörébe, ahol többnyire elégnek, nagyobb meteoritok azonban jelentős károkat tudnak okozni. Az oroszországi Cseljabinszk fölött például 2013 februárjában egy 20 méter átmérőjű meteorit robbant fel, olyan lökéshullámot keltve, amelyben 1500 ember sérült meg elsősorban szétrepülő üvegcserepektől.

Az alábbi videó elején látható a cseljabinszki meteor felrobbanása 200 kilométeres távolságból egy Kamenszk-Uralszkijbeli autókamerából rögzítve, majd a CNN tudósítása a pusztításról:

A szakértők az 50 méteres vagy az annál nagyobb aszteroidák esetében javasolják az útiránytól való elterelést.

A Héra görög istennő nevét viselő bolygóvédelmi projekt keretében az első kísérletet 2022-ben hajtják végre, amikor az amerikaiak űrszondája, a Dart összeütközik egy 150 millió kilométerre lévő kettős aszteroida kisebbik darabjával, és a kutatók szerint várhatóan maga után hagy egy krátert és megváltoztatja az égitest röppályáját.

Az ESA szerint ez lesz az első olyan égitest, amelynek fizikai tulajdonságait és útirányát az ember megváltoztatja.

Az ütközés után a Héra repül oda a dupla aszteroidához, hogy adatokat gyűjtsön az aszteroidák szerkezetének és összetételének jobb megértése céljából. Az íróasztal-nagyságú űrszonda magával visz miniszatelliteket is, 10 centiméteres kockákat, amelyek a kisbolygó összetételét és belsejét fogják vizsgálni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.