Az Emmatel telekommunikációs cég az által forgalmazott mobilról Facebook-oldalán jelezte, hogy újabb adag készülék-szállítmányra kellett rendelést leadnia. A damaszkuszi rezsimhez köthető cég bejegyzéséhez felvételeket mellékelt, amelyeken a terméket kipróbáló fiatalok, valamint a cég egyik üzleténél várakozó tömeg látható.
A négyféle különböző verzióban kapható iPhone 12 annak ellenére fogyott el a háború sújtotta országban, hogy ára a hivatalos árfolyam szerint 3200 és 4400 dollár (987 840 és 1 358 280 forint), a feketepiaci árfolyam szerint 1800 és 2500 dollár (555 660 és 771 750 forint) között mozog. Szíriában a lakosság mintegy 83 százaléka él havi kevesebb mint 100 dolláros (30 870 forintos) fizetésből.
A cégnek annak ellenére sikerült forgalomba hoznia Szíriában a készüléket, hogy az amerikai pénzügyminisztérium tavaly szeptemberben szankciókat vezetett be vezetőjével, a Bassár el-Aszad szíriai elnök bizalmasának számító Hudr Táher bin Alival szemben.
Az cég nem szolgált magyarázattal arra vonatkozóan, hogy miképp jutott hozzá a telefonokhoz, és mennyit ad el belőlük.
A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!
Újabb megfizethető mobilok kerülnek a hazai boltokba is
A gyártó bejelentette a OnePlus Nord termékcsalád két új tagját, a Nord N10 5G-t és a Nord N100-at. A Nord N széria kezdettől ütős felhasználói élményt nyújt megfizethető áron: ezeket el lehet mondani a két új okostelefonról is.
Az N10 5G okostelefon 90 Hz-es kijelzővel, Warp Charge töltéssel és nagyfelbontású kamerarendszerrel érkezik. 6 GB RAM-mal és 128 GB belső tárhellyel bír, ami 512 GB-ig bővíthető.
Qualcomm Snapdragon 690 chipset és nyolcmagos CPU mellett biztosítja az 5G adatkapcsolatot is.
A Midnight Ice színű készülék hátlapján négykamerás rendszer található, amivel részletes és élénk felvételeket készíthetünk. A 64 MP-es főkamera mellett 119 fokos ultraszéles látószögű kamera, valamint egy makro és egy monokróm kamera kapott helyett. Az előlapon 16 MP-es kamera segíti a szelfik készítését és a videohívások lebonyolítását.