Eladta a vállalat egy üzletágát a túlélés érdekében

Eladta a Honor okostelefon üzletágát a Huawei kínai telekommunikációs vállalat, hogy ezáltal kivonva a Honort az anyacégre vonatkozó amerikai szankciók hatálya alól, biztosítsa a márka túlélését – adta hírül a vállalat egy keddi közleményben.

Forrás: MTI2020. 11. 17. 9:45
Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Honort a Shenzhen Zhixin New Information Technology nevű, a Huawei székhelyének otthont adó Sencsen város kormányzatának tulajdonában álló vállalat viszonteladókkal közösen alakított konzorciuma vásárolta meg. Az adásvétel lezárultát követően a Huawei nem rendelkezik majd az új Honor cég egyetlen részvényével sem, és nem fog részt venni az üzlet további működtetésében, illetve a cég döntéshozásában – húzták alá a közleményben.

Fotó: Pexels

„A Huawei fogyasztói ágazatára az elmúlt időszakban rendkívüli nyomás nehezedett”

– fogalmaznak, a problémát a „mobiltelefonok üzletágában szükséges technikai elemek tartós elérhetetlenségének” tulajdonítva. Az Egyesült Államok májusban tovább szigorította a Huawei-jel szembeni korlátozásokat, ellehetetlenítve a kínai vállalat számára az amerikai szoftverek és technológiák beszerzését. A Huawei szerint az eladás segíteni fog a Honor viszonteladóinak és beszállítóinak abban, hogy „túljussanak ezen a nehéz időszakon”.

A 2013-ban alapított Honor az eladások tekintetében mára a világ egyik legnagyobb mobiltelefon márkájává nőtte ki magát, évente mintegy 70 millió készüléket értékesítve. Az Honor üzletág az elmúlt öt év során több mint 10 milliárd dollárnyi bevételt termelt a Huawei számára. Az eladásra vonatkozóan azonban nem közöltek pénzügyi részleteket.

Washington nemzetbiztonsági okokra hivatkozva léptetett életbe egyre több szankciót a Huawei-jel szemben tavaly óta, a kínai céget ugyanis azzal vádolja, hogy hozzásegíti a kínai államot a kémkedéshez. A Huawei tagadja az amerikai vádakat.

A szankciók azonban súlyos csapást jelentettek a vállalat számára, hiszen például a Google szolgáltatásainak használatától elesve a Kínán kívüli vásárlók körében jelentősen csökkent a Huawei okostelefonok népszerűsége. A vállalat a korlátozások bevezetése óta ugyan azon fáradozik, hogy kiváltsa a készülékei gyártásához használt amerikai termékeket, ám a problémák súlyosságára utal, hogy Richard Yu, a vállalat fogyasztói ágazatának elnöke augusztusban közölte: hamarosan kifogynak az okostelefonok gyártásához használt csipekből.

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, nagyot kaszált a fekete pénteken a magyar webáruház. A webáruházi megrendelések száma 43 százalékkal nőtt Magyarországon. Az idei Black Friday idején összesen mintegy kétmilliárd forint értékű árucikk kelt el egyetlen nap alatt, ami normál időszakban több hét alatt jön össze

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.