A Counterpoint Research elemzői a legutóbbi jelentésükben külön megvizsgálták az amerikai mobilpiac 2020-as évét, és érdekes eredményeket mutattak . A helyi mobilpiac lassan kétszereplőssé válik, de a gyakorlatban szinte már most is annak tekinthető. Az Apple csak decemberben 9,54 millió iPhone-t adott el Amerikában, amivel a helyi piac 64 százalékát uralta.
Az iPhone 11 és 12 széria sikerei egyben azt is jelentik, hogy a Samsungon kívül lassan minden más gyártó eltűnik a statisztikákról, olyan alacsonyak lesznek az amerikai eladásaik. A Samsung decemberi piaci részesedése 20 százalék volt, pedig tavaly tavasszal még 33 százalékon állt a régióban. A Samsung decemberi 2,98 milliós eladását az LG követte 1,19 millióval, ez elég volt egy 8 százalékos amerikai piaci részesedésre.
Az Apple egyre erősödő eladásainak a riválisok látták kárát: a Google gyakorlatilag már az amerikai mobilpiacon is észrevehetetlen, de a ZTE, a Motorola és az Alcatel is lassan csak egy vékony vonalka a grafikonokon. A továbbiak gyűjtőkategóriában a OnePlus, a Lenovo és a Xiaomi, valamint sok más cég együtt is eltörpül a statisztikákban.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Nem juthat elég chip az okostelefonokba idén
Az autógyártókat elért félvezető chip-hiány okozhat bonyodalmat. Szorult helyzetbe kerültek az elmúlt hetekben egyes autógyártók, hiszen annyira limitálttá váltak a járműveik elektronikus rendszereiben használt bizonyos chipek, hogy világszerte számos összeszerelő üzem kénytelenné vált csökkenteni a termelését, vagy leállítani a komplett gyártását. Ez gigantikus kárt okoz az iparnak és a nemzetgazdaságoknak, így az érintett gyártók anyaországai szokatlan lépést téve már diplomácia úton is próbálnak segítséget nyújtani a vállalataiknak a szükséges gyártókapacitás megszerzésében – olvasható az Origo cikkében.
A Samsung Electronics tájékoztatása szerint sikerrel járhat a különleges lobbizás, az ellátási láncban lévő beszállítók és a chipgyártók is nagy elánnal vetették bele magukat az autóipar problémáinak a megoldásába. Ezért cserébe viszont a mobiliparban is elkezdhet gondot okozni a chiphiány, hiszen az autógyártók olyan DRAM és NAND készleteket kaphatnak meg, amelyeknek az eredeti elképzelések szerint mobileszközökben kellett volna landolniuk.
Egyelőre nem világos, hogy milyen mértékű lesz a mobilipart hamarosan elérő probléma, mekkora gyakorlati kényelmetlenséget okozhat a fogyasztók számára.