Negyvenedik születésnapját ünnepli a legendás számítógép

Magyarországon készült a Proper–16 névre hallgató, első európai klónja – olvasható az Origó cikkében.

Forrás: ORIGO2021. 08. 13. 18:57
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Napra pontosan negyven évvel ezelőtt mutatkozott be az első IBM PC, az a személyi számítógép, amely minden bizonnyal a legnagyobb hatást gyakorolta az emberek életére. Bár az amerikai PC hivatalosan csak négy évvel később jutott el Magyarországra, a vasfüggöny mögött, Budapesten már 1982-ben elkészült a Proper–16 nevet viselő klónja, amely egyben a legelső európai PC/XT-klón volt, hívta fel a figyelmet a kevesek által ismert érdekességre a Neumann Társaság.

Ma 40 éve, 1981. augusztus 12-én mutatták be az első IBM PC-t, minden idők legnagyobb hatású személyi számítógépét. Az eredetileg 5150-es modellnek nevezett számítógéppel lépett be a professzionális, nagy rendszerek gyártásában az informatika, adatfeldolgozás világában már korábban is óriási hírnevet szerzett IBM cég a személyi számítógépek mostaninál jóval szűkebb piacára. A legendás számítógépet egy 12 főből álló csapat tervezte meg, a csoportban egy női informatikus, Patty McHugh is fontos szerepet játszott. Az 1565 dollárba kerülő első változat mindössze 16 kilobájt RAM memóriával rendelkezett, a bővítés 640 kilobájtig volt lehetséges. (Manapság egyetlen okostelefonnal készült fotó is több helyet foglal.)

A legtöbb, akkor már piacon lévő személyi számítógéppel ellentétben a gép előnye volt a teljesen moduláris felépítése: az IBM PC képességeit az alaplapjába helyezhető, cserélhető kártyákkal lehetett bővíteni.

 Bár ez manapság megszokott megoldás, akkoriban hatalmas újításnak számított. Az első IBM PC-t egy Chaplin-alteregóval reklámozta a cég, ezzel is utalva rá, hogy a konfigurációt még egy „csetlő-botló átlagember” is össze tudja rakni. 

Az IBM PC két másik céggel szoros együttműködésben készült: az Intel szállította a mikroprocesszort, a Microsoft pedig az operációs rendszert. Ez a triász évtizedekre meghatározta az üzleti, irodai számítógépek fejlődési irányát.

Egy éven belül megérkezett a magyar PC

Magyarországon is hamar megkezdődött a PC-re megjelent top szoftverek adaptációja, klónozása, de az eredeti IBM PC sokáig csak szórványosan jutott el a hazánkba. Bár maga az IBM cég jelen volt már a Magyar Népköztársaságban is, az IBM PC csak 1985 áprilisától volt megrendelhető, konvertibilis valutáért, az Egyesült Államok szállítási engedélyt adó hatóságainak jóváhagyásával.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Flickr

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.