Ha kente már össze kozmetikumokkal a ruháját, akkor tudja, mekkora küzdelem eltüntetni ezeket a makacs szennyeződéseket. Néhány egyszerű tipp segítségével azonban megszabadulhat a foltoktól – írja a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.
Olajos bázisú alapozó, rúzs vagy szempillaspirál
Kezdje azzal, hogy a „felesleget”, vagyis a még fel nem szívódott részt műanyag késsel eltávolítja. Második lépésként óvatosan tegyen a foltos területre nedves papírtörlőt, hogy az a lehető legtöbb alapozót felszívja. Ezután öntsön egy kevés gyógyszertári szeszt egy sminkvattára vagy -korongra, és gyengéden dörzsölje vele a szennyeződést addig, amíg el nem halványul. Közvetlenül a mosás előtt kenje be folyékony tisztítószerrel a foltot, és hagyja rajta 10-15 percig, majd mossa ki a címkén szereplő utasítás szerint a ruhát.
Szemceruza
Elsőként próbálja leszedni a maradék sminket a ruháról – a műanyag kés itt is megteszi –, majd dörzsölje tovább száraz papír zsebkendővel vagy törlőkendővel addig, amíg már nem jön le több a felületről. Ezután permetezzen a foltra egy kevés vizet, de ügyeljen arra, hogy ne itassa át vele a szövetet. Öntsön egy csepp mosogatószert egy tiszta törlőkendőre vagy szivacsra, és dörzsölje át vele az érintett részt. Végül a szokott módon mossa ki a ruhát a mosógépben, így megszabadulhat a folttól.
Hasi elhízás – mik a veszélyei, és mit tehetünk ellene?
Az elhízás az Egészségügyi Világszervezet definíciója szerint olyan zsírszövet-felszaporodás, amely egészségkárosító következményekhez vezethet, éppen ezért betegségként kategorizálták. Orvosi értelemben 30 kg/m2 feletti testtömegindex esetén beszélünk elhízásról.
A termodinamika törvénye értelmében akkor jöhet létre elhízás, ha a bevitt energia és az energialeadás különbsége több nullánál. A felesleges energia zsír formájában felhalmozódik a szervezetben. Az esetek nagy többségében az elhízás egy komplex állapot, amelynek kialakulásában a genetikai adottságok és a környezeti tényezők egyaránt szerepet játszanak.
– Az utóbbi 30-50 évben az elhízást előidéző környezeti hatások egyre erőteljesebben jelen vannak a mindennapjainkban, az autóipar előretörése, a rengeteg tévécsatorna, a korlátlan internetezés lehetősége, a feldolgozott, tartós élelmiszerek elterjedése és a helytelen fogyókúrás módszerek népszerűsége egyaránt negatívan befolyásolja az életünket – mondja dr. Farkas Kitti.
A fokozott súlygyarapodás nem pusztán esztétikai kérdés, hanem súlyos egészségügyi probléma. A túlsúly, illetve az elhízás ugyanis maga után vonja a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri panaszok, valamint a daganatos betegségek kockázatának növekedését.
– Bár ezt szinte senki nem gondolja végig, közvetett módon rengeteg ember az elhízásba hal bele – állítja a doktornő.