A tavaly világszerte diagnosztizált rákos megbetegedések mintegy négy százaléka köthető a becslések szerint az alkoholfogyasztáshoz – állapította meg egy szakértői bizottság.
Fóti feleséggyilkosság: itt vannak a brutális részletek - videó
A tavaly világszerte diagnosztizált rákos megbetegedések mintegy négy százaléka köthető a becslések szerint az alkoholfogyasztáshoz – állapította meg egy szakértői bizottság.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutatási szervezete, az IARC munkatársa, Harriet Rumgay vezette kutatócsoport a The Lancet Oncology című tudományos lapban mutatta be eredményeit.
Összesen mintegy 741 ezer esetről van szó, melyek a tanulmány szerint az alkoholfogyasztással vannak összefüggésben.
Különösen magas, hat százalék a becsült arány Kelet-Európában és Kelet-Ázsiában, míg a legalacsonyabb Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában.
A diagnosztizáltak között elsősorban az alkoholt nagy mennyiségben fogyasztókat találtak, az eseteknek 14 százalékában viszont mérsékelt alkoholfogyasztókat is. Utóbbi napi 20 gramm alkoholt jelent, tehát nagyjából két kis pohár bort vagy egy fél liter sört.
A tanulmány szerint az alkohol károsítja az emberi DNS-t és befolyásolja a test hormonháztartását, ami hozzájárulhat a rák kialakulásához.
Különösen gyakori az alkohollal összefüggésben a nyelőcső-, a májrák, valamint nőknél a mellrák.
A tanulmány becsült értékekkel dolgozott. A koronavírus-járványnak az alkoholfogyasztásra és a jelentett rákos megbetegedésekre gyakorolt hatását nem vonták be az eredménybe.
Az eredeti cikket IDE kattintva olvashatják!
Ezt kell tenni, ha az ember szeretne változtatni magán
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kezdeményezésére létrejött esemény 2016 óta a környezetvédelemre, a fenntarthatóságra, az ökológiai lábnyomunk csökkentésére hívja fel a figyelmet.
Fóti feleséggyilkosság: itt vannak a brutális részletek - videó
A Liverpool edzője Szoboszlai lecserélésének okáról beszélt
Rendőrbaleset történt, rengeteg a sérült
Tűz Los Angelesben: gyújtogatás okozhatta a katasztrófát
Ennek a három csillagjegynek most az újrakezdés lehetőségét hozza el a januári telihold
Schengen: máris itt az eredménye a bővítésnek, újabb taxistüntetés lesz Magyarországon - heti összefoglaló
Most Szoboszlai Dominik megmozdulásain ámul Anglia + videó
Mit főzz hétvégén? Két menü, amivel felmelegítheted a tested és a lelked
Lendvai Ildikó leleplezte Magyar Pétert, kiderült a titok
Elon Musk rávilágított a Magyarországot ért elvtelen támadásokra
Gazdasági szakértő: Magyarországnak soha nem szabadna csatlakoznia az euróövezethez
A Fradi elrontotta Ambros Martín debütálását, és a BL-csoportja élére állt
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.