Nem tudom, ki hogy áll a fagyizással. Én speciel „csak azért is” alapon képes vagyok a legnagyobb hóban, fagyban és jégben beszerezni egy jégkrémet, vagy ha véletlenül tartanak valahol igazi fagylaltot a zimankós időszakban, akkor kikérem a citrom-valami duplát.
Barcelonában az elmúlt télen talán nem is süllyedt nulla fok alá a hőmérséklet, összességében inkább a szél és az eső miatt fagyoskodott, aki fagyoskodott, így nem különösebben botránkoztattam meg senkit egy-egy jeges édességgel.
Persze sokaknak a fagyi egy évszakos finomság, és annyiban én is csatlakozom hozzájuk, hogy a nyári fagylaltozás az igazi. Az első gombócoknak valahogy más jelentőségük van, különleges bizsergés fog el a pult láttán, és még oda sem érek, már dörzsölöm a kezemet, mit is kérjek a lecserélhetetlen citrom mellé.
Valahogy így vagyok az utolsóval is. Persze az ember ritkán látja előre, hogy biztosan nem tér be másnap egy fagylaltozóba (meg hát ugye én bármikor megveszek egyet), de azért a nyárzáró fagyi különleges. Akármikor kerül a kezembe, úgy érzem – igen, még itt, a hazánkhoz képest sokkal naposabb Spanyolországban is –, hogy a számban lassan olvadó jeges finomsággal együtt a nyár is tovatűnik.
Elillan a könnyed varázs, immár a tenger simogató melege, a szabadság élménye, a kikapcsolódás, a gondtalanság, a napsugarak minden gondok elűző ereje.
Errefelé nem szükséges annyira feltankolni az őszi-téli napokra, de az utolsó nyárias sugarakkal és fagyival azért elraktározhatunk némi élményt és erőt a szürkébb, hidegebb időszakra.
Már ha az év további részében nem élnénk a fagyizás „visszanyáriasító" erejével.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Kiemelt kép: Pexels
