Új év, újabb országcsonkítás

A népbiztosperben négy halálos és tíz életfogytiglani ítéletet hoznak, ám a Szovjetunió megzsarolja hazánkat, hogy akkor kivégeznének több ezer magyar hadifoglyot. Az antant közli, hogy Ausztriának adja Nyugat-Magyarországot. Szatmárnémetiben a románok lerombolják a Kölcsey-szobrot.

Count Pal Janos Ede Teleki de Szek (1 November 1879 - 3 April 1941) was prime minister of the Kingdom of Hungary from 19 July 1920 to 14 April 1921 and from 16 February 1939 to 3 April 1941. (Photo by: Photo12/Universal Images Group via Getty Images) Fotó: Universal Images Group/Getty Images

A lap vezércikkben elemez: „A népbiztosokra sújtott le ez a végzet. Modern történetünk legborzasztóbb napjainak értelmi hőseire. Azokra, akik asztal körül ülve, szivarozva, tán nevetgélve is, adták ki azokat a rendeleteket, határozatokat és áltörvényeket, amelyek alapján puskavég elé, bitófára, élőfára kerültek százai a magyaroknak olyan dolgokért, amiket eddig ezer év óta hazafi erénynek tartottunk Szent István birodalmában.”

A népbiztosoknak azonban pártfogóik vannak külföldön. A Világ és a Pesti Hírlap is leközli Teleki Pál miniszterelnök nyilatkozatát: „Az orosz szovjetkormány a népbiztosok perének tartama alatt ismételten közvetve és két ízben rádiógram útján közvetlenül is befolyást akart gyakorolni a magyar kormányra a Budapesten vád alá helyezett népbiztosok perére vonatkozólag. Az 1920 május huszonkilencedikén Koppenhágában kötött hadifogoly-kicserélési szerződés dacára, melyben az orosz kormány arra kötelezi magát, hogy az összes hadifoglyainkat hazabocsátja, túszul tartotta vissza a magyar hadifogoly tiszteket és általában az intelligens elemeket, azzal fenyegetőzvén, hogy a népbiztosok elítélése esetében ezek hasonló sorsban fognak részesülni. A magyar kormány a Népszövetség hadifogoly meghatalmazottja, Fridtjof Nansen útján értésére adta az orosz szovjetkormánynak, hogy a magyar bíróság független és annak működésére befolyást nem gyakorolhat, az eljárás különben törvényszerűen folyik és a tárgyalások nyilvánosak. Kijelentette továbbá, hogy a hadifoglyok és a népbiztosok közötti kapcsolat létesítését nemcsak a nemzetközi jog tételeivel, hanem az igazságosság és a humanitás elveivel is ellenkezőnek tekinti, és ezért bármely hadifogoly kivégzését ebből a kapcsolatból kifolyólag közönséges gyilkosságnak minősítené. A szovjet kormány ezzel szemben csak újabb fenyegetésekkel válaszolt, mire értesítettük a szovjetkormányt, hogy a fenyegetések beváltása a magyar kormányt a legmesszebbmenő represszáliákra kényszerítené.” Mindezek miatt tárgyalást ajánlottak, amelyre a szovjetek reagáltak. „1920. évi december hó 31-én érkezett a moszkvai szovjetkormány rádióválasza, melyben értesítik a magyar kormányt, hogy hajlandók tárgyalásokba bocsátkozni.”

Fotó: Getty Images/Universal Images Group

A Magyarország meginterjúvolja Jungerth Mihály külügyminisztériumi osztálytanácsost, aki a 8-i számban elmondja: a Litvinov szovjet megbízottal folytatandó tárgyalásoknak „az a célja, hogy az összes hadifoglyot végre-valahára visszakapjuk. […] a legénységre vonatkozó megállapodást a szovjetkormány teljesíti. […] Nem engedi azonban hazajönni a tiszteket, hadapródokat, önkénteseket és intelligensebb embereket. Ezeknek a visszahozatalát fogom most főként sürgetni, de természetesen nem olyan formában, hogy ezzel a legénységi állományhoz tartozó foglyok visszaszállítását hátráltassam. […] A visszatartott tisztek száma mintegy hatezer főre tehető, a legénységi állományhoz tartozók közül pedig 25–30 000 emberünk sínylődik még fogságban.”

Óriási felzúdulást vált ki egy hír, amelyet Az Est „Az entente elveszi tőlünk Nyugat-Magyarországot, és odaadja Ausztriának” címmel hoz le. „Nagy jelentőségű, nekünk a legfájdalmasabb érdekű kérdésben döntő lépésre szánta el magát az entente. Értesítette az osztrák kormányt, hogy a legrövidebb időn belül erélyes és szigorúan ellenőrző szertartások közepette átveszi tőlünk Nyugat-Magyarországot, hogy aztán Ausztria birtokába juttassa azt.” A Pesti Hírlap aznapi vezércikkében – „Nemzetközi becstelenség” – nem sokat kertel: „Itt az entente nagytanácsa már nemcsak azt cselekszi, hogy kiáltó ellentétben saját folyton hirdetett fő elvével, lábbal tiporja egy területnek és népességnek önrendelkezési jogát, amikor vad önkénnyel kiszakítja természetes és történelmi összetartozósága kereteiből. […] Magyarországgal éppenséggel úgy bánik, mintha a nemzetközi élet legelemibb jogain és törvényein kívül volna helyezve, szétmarcangolt teste kóbor kutyák prédájául volna az útszélre kidobva.”

A Világ 4-én megírja: „A nagyszalontai Arany János- és Kossuth-szobor és a kolozsvári Mátyás-szobor után hétfőről keddre virradó éjszaka Szatmárnémetiben a Lánczos-templom előtti díszkertben álló Kölcsey-szobrot is lerombolták a románok. A szerény kis szoborból nem maradt más, mint a csupasz oszlop. Kölcsey Ferenc kőmellszobra összetörve fekszik a sárban, feje pedig nincs sehol, azt, úgy látszik, magukkal vitték a románok. A tervszerű barbár rombolás rendkívül nagy elkeseredést keltett a megszállott területek lakosságában.”