Külföldi fenyegetések IV. Károly miatt

Visszautazása előtt IV. Károly közleményben hív fel a kormányzó követésére. Horthy Miklós úgy nyilatkozik: a király jóhiszeműleg járt el, de félrevezették, neki pedig kötelessége volt feltárni a helyzetet. A külügyminiszter arról számol be, hogy a környező államok háborús okként kezelték az uralkodó visszatérését. Az antant deklarálja: a Habsburg-restauráció a legvégzetesebb következményekkel járna Magyarországra.

A közvélemény megkönnyebbüléssel fogadja IV. Károly távozását az országból. Az Est április 6-án címlapon hozza :„A miniszterelnök bejelentette a nemzetgyűlésnek a király elutazását”. A hírügynökségi jelentést is közlik: „Károly király holnap, kedden visszaindul Svájcba. A három szalonkocsiból álló különvonat, amely IV. Károlyt vinni fogja, ma Budapestről Szombathelyre érkezett.” A Pesti Hírlap 6-i tudósítása szerint gróf Teleki Pál miniszterelnök a parlamentben már bejelenti: „A király a mai napon reggel 10 órakor, helyesebben 10 óra 35 perckor elhagyta Szombathelyt vonaton. Természetesen azt még nem tudom jelenteni, hogy a határt is átlépte volna, de ez rendezve van és ez a mai napon, még a mai délelőtt folyamán meg fog történni.”

Az uralkodó ezalatt a kormányfő útján nyilatkozatot tesz közzé. „Azon gyászos emlékű események, melyek 1918 és 1919-ben játszódtak le, éppúgy fordultak az ország alkotmánya és törvényei, mint a koronás király ellen, de a magyar nép alkotmányhűsége és józansága nem hagyja magát sokáig félrevezetni és most megnyugvással látom, hogy Magyarország a megújhodás útján van. […] meggyőződtem arról, hogy apostoli királyi uralkodói jogköröm elfoglalása most nehéz és elviselhetetlen megpróbáltatásoknak tenné ki a nemzetet, ezt pedig lelkiismeretemmel össze nem egyeztethetem, ismét távozom, de távol a magyar nemzettől is, minden erőmet és minden időmet, ha kell, véremet is hazámnak akarom szentelni, melytől elszakadni, melyhez hűtlenné válni sohasem fogok. […] a magyar nemzetet a magam részéről is arra kérem, támogassa azt a férfiút, aki a nemzetgyűlés bizalma alapján jelenleg az államfő nehéz és súlyos felelősséggel járó tisztjét betölti és akitől a magam részéről is bizalommal várom azoknak az érdekeknek a gondozását, amelyek Magyarország ősi alkotmányos törvényei szerint a király és a nemzet harmonikus együttműködését kívánják.”

IV. Károly Fotó: Veritas Történetkutató Intézet

Horthy Miklós kormányzó 5-én a New York-i Universal Service tudósítójának nyilatkozik. „Kétségtelen, hogy a király jóhiszeműleg járt el, de meg kell állapítani, hogy kijátszották és borzasztóan félrevezették. Honvágyat is érzett, amit a játékban szereplők valószínűen szintén javukra fordítottak. Elhitették vele, hogy népe tárt karokkal várja. Nekem azután kötelességem volt megmagyarázni a királynak az adott pillanat helyzetének egészen különböző voltát attól, amit elhitettek vele. Megérkezése Magyarországot és a magyar kormányt igen kellemetlen helyzetbe juttatta, különösen szomszédjaival szemben. A nemzet érdekére való hivatkozással kellett rávennem, hogy amilyen gyorsan csak lehetséges, hagyja el az országot.”

Teleki Pál ezzel egy időben az amerikai Hearst Press-nek kifejti: „a király személyi érdekeinek és a magyar nemzet érdekeinek összeütközésénél minden magyar az egész nemzet érdekeiért száll síkra és ezért küldjük el a királyunkat. Kérdezhetnék, miért nem vitettük át határunkon esetleg csendőrkísérettel a királyt. Erre csak azt válaszolhatom, hogy miután Károly koronázott királyunk, a nemzeti érzés nem engedi meg, hogy az osztrák bolsevikiek esetleges bántalmazásának tegyük ki őt, mindenesetre oly bánásmódnak, amely nem egyeztethető össze a magyar király méltóságával akkor sem, ha magánszemélyként utazik.”

Gratz Gusztáv külügyminiszter a Házban a külpolitikai helyzetet tárja föl a Pesti Hírlap 7-i beszámolója szerint. „Ismeretes a Ház előtt, a kis entente-államok vezető férfiainak többrendbeli nyilatkozataiból is, hogy a prágai, belgrádi és bizonyos mértékben a bukaresti és római kormányok is egymással bizonyos megállapodásokra léptek az uralkodócsalád visszatérésének esetére. Ezekre támaszkodva jelentette ki két hónappal ezelőtt Benes (csehszlovák külügyminiszter – a szerző), hogy ez casus bellit jelentene. Hasonló kijelentések történtek, nem nyilvánosan, jugoszláv részről, továbbá román és olasz részről is. Amikor őfelsége váratlanul megjelent, ezek a nyilatkozatok a magyar kormány előtt közvetlenül is megismételtettek. Március 28-án a román követ jelentette ki határozottan, hogy Károly király visszatérését Románia érdekeivel ellentétben levőnek lenne kénytelen tekinteni. […] Március 28-án az olasz ügyvivő is kijelentette, hogy a Habsburg-ház restaurációjának megakadályozása az olasz külpolitika sarkalatos elve és az olasz kormány ennek megfelelően fog eljárni. A jugoszláv kormány megbízottja március 29-én jelentette ki, hogy Károly király visszatérése casus bellit jelentene. […] Március 30-án a cseh megbízott is közölte, hogy ha a kérdésben Magyarországon fait accompli-t teremtenének, a prágai kormány fenntartja magának a szükségesnek vélt elhatározásokat és rendszabályokat és még hozzátette, hogy ha Károly azonnal el nem hagyja az országot, a prágai kormány szövetségeseivel egyetértve kényszereszközökhöz fog nyúlni. (Nagy zaj.) Mindezekből konstatálható, hogy a kis entente kormányai fenyegető álláspontot foglaltak el Magyarországgal szemben és e tekintetben a felelős magyar tényezők arra a meggyőződésre jutottak, hogy szomszédaink a puszta fenyegetésnél nem álltak volna meg.” A külügyminiszter megjegyzi: „A történelemben példátlan eset az, amit a szomszéd államok velünk szemben elkövettek: hogy idegen kormányok casus bellivel való fenyegetéssel kényszerítsenek egy államot, amelynek függetlenségét ők maguk szerződésbe iktatták. […] Benes a cseh szenátusban azt a nézetet kockáztatta meg, hogy Magyarországra rá kell kényszeríteni azt, amit ő demokráciának nevez. (Nagy zaj.) […] arculcsapása a demokratikus gondolkodásnak, ha valaki valakire a maga felfogását erőszakkal akarja rákényszeríteni. (Zajos helyeslés és taps.) Ez nem demokratikus elmélet, hanem ugyanaz, amelyet a bolsevizmus hirdet. (Nagy taps.) Ha ez az elv uralomra jutna, az európai kultúra halálharangját húzná meg, mert mindenki háborúját jelentené mindenkivel szemben. […] Azok a fenyegetések, amelyeknek kitéve voltunk, teljesen ellenkeznek azokkal az elvekkel is, amelyeket maguk azok az államok, kik azokat velünk szemben alkalmazták, állítottak fel abban a békeszerződésben, amelyet reánk kényszerítettek és amelyiknek hurka állandóan fojtogatja nyakunkat.”

A nagykövetek tanácsának egyhangúan elfogadott nyilatkozatát – amely IV. Károly döntésének meghozatalában főszerepet játszott a beszámolók szerint – a 6-i lapok közlik. „A Magyarországon lejátszódott események a szövetséges főhatalmakat arra kényszerítik, hogy a magyar kormánynak és a magyar népnek emlékezetébe idézzék az 1920 február 4-én tett nyilatkozatuk rendelkezéseit. Az ebben a nyilatkozatban lefektetett elvek alapján a szövetségesek kötelességüknek tartják megismételni, hogy a Habsburgok visszahelyezése a békét alapjaiban rendítené meg, tehát ezt a restaurációt a szövetségesek el nem ismerhetik, sem meg nem tűrhetik. A szövetséges hatalmak tehát arra számítanak, hogy a magyar kormány […] fölismerve azokat a veszélyeket, amelyek a volt uralkodónak a magyar trónra való visszahelyezésével járnának, megtesz minden erélyes intézkedést arra, hogy meghiúsítsa ezt a kísérletet, mely azonnal a legvégzetesebb következményekkel járna Magyarországra.”