30 év után tudta meg az új háziúrtól, hogy nem is lakás, ahol lakik

Egy bonyolult történet 1965-ből, Baróti Géza tollából.

Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

Pesti háziúr 1965-ben

Tempora mutantur... Változnak as idők ás változnak a – háziurak. Húsz ás egynéhány esztendővel ezelőtt a pesti háziúr fenséges, emberfölötti magasságban lebegő tünemény volt, akinek földi jogait a házmester gyakorolta, nemritkán az ügyvéd és a végrehajtó, aki az utcára tette a lakó maradék holmiját, miután a többit gondosan elárverezhette. A háziúrnak – ha néhanapján mégis végigment a házon – mindenki előre köszönt és boldog volt az, akinek megbiccentette a fejét.

– Így hiúsult meg a Fradi kupagyőzelme

– Zöldségest kértek, talponállót kaptak

– Emberölő szekta garázdálkodott az Alföldön

– Alberték esélyt sem adtak Ausztriának

– A téeszelnök kijárási tilalmat hirdetett

– Összevonták a két falut, hogy végrehajthassák a nagy tervet

– „A régi világ? A muzsikálható, gavalléros magyar világ? Az ma már úgysincs”

– Forradalmár taxisoktól tarthattak a budapesti utasok

– „Szocialista haladás”: rá sem lehetett ismerni a palóc falura
– Így változtatta meg a zalaiak életét az olajkincs

Nem úgy van korunkban, amikor a régivágású háziurak megfogyatkoztak, helyüket maga a társadalom foglalta el. Kevesen maradtak a háziurak, s azok is megváltoztak a változó idő parancsa szerint, magatartásuk csupa sze­retet és gyöngéd aggodalom, lelkes gondoskodás a lakók­ról.

A Városliget szélén, az Aj­tósi Dürer sor 35. szám alatt állt egy öreg ház, amelyet még akkor építettek, amikor a vá­rosligeti tónál a Wampetich vendéglő állt és a Beketow cirkuszban a nagy erejű Czája család fitogtatta izmait.

Az öreg ház 1964 júniusáig egy neves komikus színész és Knőbel István közös tulajdona volt. 1964 nyarán a színmű­vész megvált a házrészétől, és eladta Illés Csók János laka­tosmesternek. aki nyomban elcserélte elvált felesége la­kását a másik társtulajdonos lakásával és beköltözött az Ajtósi Dürer sor 35. számú házba. A ház három lakója mit sem sejtett arról, hogy a szépnevű Illés Csók Jánossal a háziúr tette be a lábát a ház falai közé. Maga Illés Csók János is tapintatosan titkolta valódi szerepét, nyilván nem akarta emlékeztetni la­kóit azokra a sötét időkre, amikor még háziurak lebeg­tek a fejük fölött. Úgy mu­tatkozott be, mint új lakó.

Augusztusban közölte a lakókkal, hogy nemcsak lakó, de gondnok és megbízott is, aki a háziurakat képviseli, majd 1964. november 3-án le­vetette álruháját és kézzel írott levelet intézett a lakók­hoz, amely birtokomban van. Idézem az első háziúri leiratot:

„Utasításaim értelmében 1964 X. hótól a lakbért nem áll módomban átvenni mind­addig, amíg a lakbérkönyvük első oldal lapja fennálló ren­delkezések értelmében ki nincsenek töltve hivatalosan. Megemlíteni kívánom, hogy a XIV. ker. Tanács illetékes osztálya a lakásokat fölülvizs­gálja és csak a vizsgálat után van jogom a törvényesen járt lakbért felvenni.”

A lakók kissé megzavarod­tak, mert nem tudták eldön­teni, miért nem fizethetnek lakbért? Azért, mert lakbérkönyvük első oldala nincs ki­töltve, vagy azért, mert a Ta­nács felülvizsgálatot tart? Zavarukat eloszlatandó bejelen­tették a „gondnok” eljárását a bíróságon, és a lakbért a 164 238 számú csekkszámlán bírói letétbe helyezték. A tá­jékozatlan lakók, akik nem szaladtak a telekkönyvi hiva­talba, hogy megnézzék, ki is a háziúr náluk? – akkor még a színművészt és Knőbel Ist­vánt jelölték meg háziúrként.

Időközben a házfelügyelő elköltözött a házból, s a meg­üresedett, alagsori szolgálati lakást a tanács kiutalta Illés Csók János sógorának, aki ki­takarította a lakást s lezárta. Ez szombaton történt, s a sógor hétfőn kívánt beköltözni. A háziúr azonban levette a lakásról a lakatot és beköltö­zött az alagsorba, mivel a főbérleti lakásban elvált fele­sége és két gyermeke lakott.

1964. november 7-én a házi­úr levelet intézett a lakókhoz, amely szintén birtokomban van. Idézem:

„Felszólítás. Ezúttal felszó­lítom önöket, hogy a terve­zett emeletráépítés elkezdéséig a fennálló törvényes jog­szabályok értelmében, mint a házban lakók elsőbbségi jo­got élveznek, s így ezen fel­szólítás kézhezvételétől szá­mított 15 napon belül szíves­kedjenek nyilatkozni, hogy mint társtulajdonosok kívánnak-e elővásárlási jogukkal élni, vagy sem. Amennyiben a kézhezvételtől számított 15 napon belül érdemben nem nyilatkoznak, úgy értelmez­zük, hogy a fent említett, tervbevett emeletráépítési la­kásigényükről lemondanak és arra, mint már ott lakók igényt nem tartanak.”

A felszólítás nyugtalanságot keltett a lakók között. Húsz-harminc éve bérelték a laká­sukat. eszük ágában sem volt belevágni az emelet-ráépítesbe. Egyébként az is eszükbe jutott, hogy a meglehetősen rozoga házra egyáltalán ad­nak-e emeletráépítési engedélyt? A nyugtalanság felforrt a házban. A lakók levélben válaszoltak, s közölték, nem kívánnak társtulajdonosok lenni, bérletüket nem kíván­ják megszüntetni, s az esetleges építkezés során keletke­ző károkat előre a háztulajdo­nosokra hárítják.

Illésék erre azzal érveltek, hogy a lakók jogtalanul lak­nak a házban, ki húsz, ki har­minc éve. A maratoni távú jogtalanságot a lakók meg­támadták, mire 1964. decem­ber 26-án Illés Csók János, mint ingatlanrész tulajdonos levelet intézett az egyik lakó­hoz. Idézem a levelet:

„Alulírott, mint az ingat­lanrész tulajdonosa közlöm Önnel, hogy ottlakásuk jogvitájában megállapítást nyert, hogy 1943 előtt már a fenti helyiségben lakott édesapja, mint bérlő, Ön pedig mint családtag. Szerzett jogaik alapján tehát, nem vitásak. Az sem vitás, hagy ön, mint családtag jogosult a helyiséget, függetlenül a lakás körülményeitől... Kérem, hogy ezek után szíveskedjenek az esedékes lakbért, valamint az el­maradott lakbért kifizetni ke­zeimhez... Egyben felhívom figyelmét, hogy az ott létesí­tett lakásjelleg. mint lakást tűzveszélyességi szempontból fokozatos óvatosságra kell fel­szólítanom, mert a gondatlan­ságból, esetleges tűzzel való felelőtlen bánásmód a ház le­égését veszélyezteti, amelynek bánásmód a ház le­égését veszélyezteti, amelynek súlyos következményei lenné­nek.

Az ember joggal hinné, hogy Illés Csók Jánost az emberi aggodalom és óvatosság vezet­te, amikor a fent idézett s kissé homályos fogalmazványt a lakónak megküldte. Később kiderült, hogy a háziúr na­gyon is óvatos ember.

Nem sokkal utóbb ugyanis ismételt vizsgálatot tartottak a házban, amelynek eredmé­nye nem igazolta a háziúr ag­godalmát. A XIV. ker. Tanács VB Építési Osztálya 23353/65. sz. ügyiratában ugyanis arról értesítette a lakót: a tulajdo­nosok kérelmére az ingatlant felülvizsgálta és megállapította, hogy a panaszos lakó bér­leménye az „Országos Építés­ügyi Szabályzat vonatkozó előírása értelmében állandó emberi tartózkodás céljára megfelel, lakásként használható.”

Mellékes körülményként ke­zelhetjük, hogy a manzárd­lakó panaszára a kerületi Ta­nács 23079/2/1965. sz. határo­zatában felszólította a háztu­lajdonosokat, javítsák meg a tetőt és szüntessék meg a be­ázást. Az óvatos háziúr en­nek a mai napig nem tett ele­get.

Jellemző a háziúr „korsze­rű” gondolkodásmódjára, hogy az egyik magányos lakót ér­tesítette: szobájához erkélyt kíván építeni, s felkérte, az építkezés tartamára ürítse ki a lakást. A lakó megtagadta ezt a télen módfelett idősze­rűtlen kérést, mire Illés Csók János kiigényelte a lakást. Első fokon a XIV. ker. Tanács a lakónak, másodfokon a há­ziúrnak adott igazat, majd a Fővárosi Tanács ismét a lakó javára döntött. Az ügy jelen­leg a háziúr fellebbezése foly­tán a bíróság előtt fekszik.

1965 tavaszán a manzárd­lakás lakójának édesapja meg­halt, a Tanács a lakást az el­hunyt lakó lányának kiutálta 42051/65. sz. határozatával, s felhívta a bérlőt, hogy kös­sön bérleti szerződést a háztulajdonosokkal. A lakó 1965. augusztus 3-án kelt levelében udvariasan felkérte a háziura­kat, kössék meg a szerződést. A 9 soros levél másolata birtokomban van s nem tartalmaz mást, mint a határozatra való hivatkozást és a lakó ké­relmét. Erre a levélre Illés Csók János 1965 augusztusé­ban másfél sűrűn gépelt oldalas levélben válaszolt s közölte, hogy olyan helyiség, amelyre a 30 éve ott lakó bérlő a szerződés megkötését kérte, az ingatlanban egyál­talán nincs, csak egy enge­dély és szakértelem nélkül összetákolt manzárd, amelyet bérbeadni nem áll módjában. Indokait 5 pontban fogalmazta meg. Szerepel köztük a tűzveszélyességtől kezdve addig a kérdőre vonásig minden, hogy a lakó milyen jogon kí­vánná a lakás teljes átépíté­sét? Az a valóságos körül­mény, hogy a lakó szerény, kilencsoros levelében erről egy szót sem irt, s ilyen igénnyel nem lépett fel – Illés Csók Jánost nem zavarta. Felajánlotta ellenben a lakó­nak, cserelakásként a vitás alagsori lakást, amelyet a Ta­nács a sógorának utalt ki, amelyet ő a sógorának nem adott át, és amelyben — ő maga lakik.

Az ügy egyre bonyolultab­bá vált. A háziúr cserelakáso­kat ígért, de azokról sorra ki­sült, hogy nem a lakó manzárdlakását kívánja értük oda­adni, hanem az építendő eme­leten kialakított lakást.

Ezek után beszélgetésre kér­tem magát Illés Csók Jánost, aki pontosan megjelent a ta­lálkozón és kijelentette, hogy esze ágában sincs kitenni a lakót, különösen a manzárdlakót nem, akivel azért nem hajlandó szerződést kötné a harminc éve lakott lakásra, mert a lakó akadályozza az emeletráépítést.
– Kapott ön emeletráépí­tési engedélyt?
– Az előtervezés folyamat­ban van... Ha elkészülnek a tervek, megkérem az enge­délyt ...

Ezután felhívtam Illés Csók János figyelmét arra, hogy kissé különösnek tűnik egy harminc éve ott lakó bérlő­től megtagadni a szerződést a tanács illetékes szerveinek megállapítása után, amely szerint a lakás lakható.

A vita hosszan elhúzódott. Illés Csók János avval érvelt, hogy nem köthet szerződést a manzárd lakójával, mert meg­ítélése szerint a garzonlakás emberi lakás céljaira nem al­kalmas.
– Ha most aláírom a szer­ződést, akkor holnap azzal áll elő, hogy építtessem át az egész lakását.
– De hiszen a lakó csak a beázás megszüntetését kérte és a tanács önt erre kötelezte. Elvégezte ön a javítást?
– Másik csatornadarabot tettem be, de ha nagy eső van, akkor bizony beázik.

Váratlanul összecsukta ira­tait:
– Kérem, én jószándékú ember vagyok. Amennyiben a manzárd lakója kijelenti, hogy nem ellenzi és nem akadá­lyozza az emeletráépítést, ak­kor hajlandó vagyok számára egy garzonlakást biztosítani, mint bérleményt, amelyet életfogytiglan használhat. Épí­tési hozzájárulást egy fillért sem kérek... Ha nem kapom meg az emeletráépítési enge­délyt, akkor maradhat...

Illés Csók János nyilatko­zatát írásban is megtette. Hiába...

Változnak az idők és – vál­toznak a háziurak...

Baróti Géza (1965. szeptember 14., 5. oldal)

Merre fog haladni az építendő budapesti gyorsvasút?

A Harrer Ferenc elnöklésével működő városfejlesztési bizottság a közelmúltban foglalkozott Budapest közlekedési problémáival és ennek keretében a gyorsvasút régen vajúdó kérdésével is. A bizottság mindezekről érdekes határozatokat, illetve javaslatokat hozott és e javaslatok most jelentek meg nyomtatásban. Többek között kijelölték a gyorsvasúti közlekedés szempontjából számításba jöhető útvonalakat is. A bizottságnak a gyorsvasútról szóló állásfoglalása a következőképpen szól:

Bár a kivitele pénzügyileg ma semmiképpen sem látszik időszerűnek, a bizottság egy a távoli jövőre szóló gyorsvasúti elgondolás kidolgozását ennek ellenére szükségesnek tartotta. A bizottság a következő szóba jöhető gyorsvasúti vonalakat jelölte meg:

– Újpest–Palotai úti átvágás a Duna partra – újpesti rakpart–Duna part–Soroksári út és innen elágazás Csepelre.

– Újpest–Göncöl utca – Röppentyű utca, Fóti út–Váci út–Vilmos császár út–Károly király út–Múzeumkörút–Üllői út.

– Rákospalota (Szent Imre út–Rákos út) – Külső Andrássy út– földalatti vasút.

– Gödöllő – Kerepesi út–Rákóczi út–Kossuth Lajos utca–Duna alatti alagút–Attila körút – Krisztina körút – Duna alatti alagút – Szent István körút – Nagykörűt.

– Kolozsvári utca – Salgótarjáni út–Fiumei út–Rottenbiller utca – Szinyei Merse utca–Podmaniczky utca a Teréz körútig.

– Vörösvári út – Hungária körúti híd– Hungária körúti híd az összekötő vasúti híd mellett–Dombóvári út–Szent István út–Budaörsi út – Alkotás utca és innen csatlakozás a Margit körúti vonalba.

– A mai HÉV-vonal, Rákospalota és Sashalom között a határ mentén.

– Szentendrei út – Pacsirtamező utca– budai Duna part–Horthy Miklós út–Fehérvári út elágazása, Budafok és Törökbálint felé.

(1938. szeptember 14., 7. oldal)

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!