Megkezdődött a DK és a Momentum versenyfutása

Ez lett hát a nagy gödi összeveszésből a DK és Momentum, Gyurcsány és Fekete-Győr között: a nagy megállapodás.

Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András riporterek kereszttüzében Forrás: Facebook Forrás: Facebook

Ez lett hát a nagy gödi összeveszésből a DK és Momentum, az őszödi hazudozó és Fekete-Győr között: a nagy megállapodás. Így „fejelték meg”, így írták felül az ellenzéki pártok közötti gödi ütközeteket.

Amire már régóta lehetett számítani, annak adta meg az apropóját a gödi veszekedés: nagy Összeveszés helyett létrejött a nagy Összeborulás. Amire minden valamirevaló elemző – jómagam is – már régóta számítottunk, mert az ellenzéki térfél mozgásának logikája ezt diktálta.

Egy képviselőjelölt mind a százhat körzetben, és persze a végén egy miniszterelnök-jelölt, közös lista. A megegyezők: MSZP, DK, Jobbik, Momentum, Párbeszéd, LMP. Ahogyan előre tudni lehetett. Nulla meglepetés, nulla fordulat. Most már legalább világos a képlet, világos a politikai versenypálya két évvel a parlamenti választások előtt: két világnézet, két gondolkodásmód, két politikai kultúra és két mentalitás vív majd egymással küzdelmet 2022-ben – s persze ez zajlik már egy jó ideje a magyar politikai életben. Az egyik oldalon a kormányzó erők, amelyek hisznek a jó hagyományokban, a nemzettudatban és nemzeti összetartásban határon innen és túl, a keresztény értékrendben, a család intézményében és az emberek bizalmára épülő államban.

A másik oldalon az ellenzék tagjai, akik viszont egyfajta globális, kozmopolita világban akarnak élni, ahol nem számít a nemzeti elkötelezettség, nem számítanak a hagyományok, a család, ahol a multikulti a sláger, és ahol mindenki egyformán gyűlöli a kormányzatot, de főleg Orbán Viktort.

Vagyis, még tömörebben és egyszerűbben kifejezve: az egyik oldalon hisznek egy értékrendben és jövőképben, a másik oldalon gyűlölnek egy politikust, akinek, gondolom, még a péntek reggeli szokásos interjúban felbukkanó hangjától is kirázza őket a hideg (és ez aligha képies megállapítás), mondjon bármit, jó vagy rossz hírt, vagy egyszerűen csak köszönjön.

Itt tartunk. De legalább tisztán látunk.

Javaslom innentől a közvélemény-kutató cégeknek, hogy ha még nem így jártak volna el, akkor ezentúl az érintett ellenzéki pártokat együttesen vizsgálják, s arra kérdezzenek rá, hogy az egy listán, egy jelölttel induló ellenzékre „csomagban” mennyien szavaznának a választópolgárok, ha most vasárnap lennének a választások. Innentől kezdve ugyanis már ez számít releváns politikai kérdésnek, nem pedig az, hogy a Párbeszéd vagy az LMP nulla vagy egy százalékot kapna-e. Mindez teljesen egyszerűen hangzik, mégis hozzá kell tennem valamit.

Azt, hogy jómagam a fentiektől függetlenül egy jó ideje hangoztatom: nem igaz az az állítás, hogy az őszödi rém totálisan és egyértelműen uralja az ellenzéki tábort, s minden úgy van, úgy lesz, ahogy ő akarja. Nem, ez a helyzet egy ideje, de legalább jó néhány hete megváltozott: a Momentum utolérte, s egyes felmérések szerint már le is hagyta a DK-t. A fiatalok liberális-kozmopolita, magyarságellenes pártja tehát bejelentkezett az ellenzék vezető pozíciójára, s Gyurcsány bármennyire is prüszköl, a felmérések eredményeit még ő sem tudja elhazudni, bár ha rajta múlna, már csak régi rutinból is megtenné. Ha tartósan vezetni fog a Momentum a DK előtt, akkor vajon hogyan indokolja majd a valahai szemkilövető, hogy neki jár a vezető pozíció?

Másfelől: bizonyos taktikázás bizonyára a Momentumot is jellemzi: tehát most belementek a közös listába, közös jelöltekbe, és ez akár így is maradhat 2022 tavaszáig, a választásokig. De kérdezem: ha tartósan megelőzik a DK-t, nem mondják-e fel a mostani megállapodást, nem akarnak-e inkább önálló listát és jelölteket? Hiszen azért persze elfogadják a hetente bérmálkozót most, mint megkerülhetetlent, de ha lesz módjuk rá, mégis eszébe juthat Fekete-Győrnek a saját kifakadása a 2006-os választást elcsalóval szemben, amely szerint „nem tudom, Gyurcsány Ferenc mi az istent keres még a politikában. Már igazán eltakarodhatna a közéletből.” A küzdelem tehát most kezdődik igazán a két legerősebb ellenzéki párt között.

Vagyis, most szépnek és jónak tűnik a nagy Összeborulás.

De ez a mai állapot. Várjuk ki a végét.