A pedofilgyanús Foucault, avagy számít-e az erkölcs a szakmai teljesítmény megítélésénél?

Előrebocsátom: nem hiszem, hogy tökéletesen megválaszolható a kérdés. 

De mégis van egy-két szempont, amire támaszkodhatunk.

Két tény áll egymás mellett.

Az egyik, hogy az 1984-ben elhunyt, a mai ultraliberális, dekonstuktivista eszméket megalapozó Michel Foucault sztárfilozófus, akit szinte királyként tisztelték hazájában és szerte a világon, számos olyan művet tett le az asztalra, amelyre egyfajta liberális bibliaként hivatkoztak és hivatkoznak a hívei, kultusza ma is óriási a balliberális szellemi életben. Foucault a ’68-as generáció jellegzetes képviselője, akit elsősorban posztmodern gondolkodónak tartanak, ám megítélésem szerint karakteres továbbvivője a frankfurti iskola dekonstrukcionista és kritikai elméletének, előfutára a mai korok LMBTQ- és genderelméletének, a fennálló, hagyományos intézményi struktúrák, kulturális értékek lebontásának.

A másik, hogy egy szintén ismert francia–amerikai esszéista, Guy Sorman nemrég a nyilvánosság előtt mondta azt el, hogy Foucault a hatvanas évek végén vélhetően rendszeresen pedofil szexuális kapcsolatban volt 8–10 éves gyerekekkel Tunéziában. Foucault pedofil hajlamával állítólag tisztában volt már akkor is a francia szellemi élet, ám ennek soha nem lett semmilyen következménye, mert a francia hagyomány és gyakorlat szerint, amelyet már Voltaire megfogalmazott, kétféle erkölcs van, az egyik a szabados életű elit, a másik, korlátozó pedig az egyszerű emberek számára. Az úgynevezett „uralkodó osztály” Franciaországban mindig is privilégiumokat élvezett, s bármennyire is Franciaország a „szabadság, egyenlőség, testvériség” hazája, illetve az egyenlőségre alapuló köztársasági eszme a meghatározó, úgy látszik, a gall mindennapokban ebből a mai napig semmi sem érvényesül, egyenlőség helyett sokkal inkább a kiváltságok és az elitizmus a domináns rendező elv.

Ez már önmagában is különös felismerés, amit még inkább alátámaszt, hogy Guy Sorman vallomása után reakcióképpen valami elképesztő csend támadt a francia szellemi és közéletben, amit szinte vágni lehetett. Mintha Sorman nem mondott volna semmit. (Képzeljük el, hogy a hagyományosan balliberális beállítottságú szellemi és médiaelit azt a hírt kapta volna, hogy Marine Le Pennek vállalhatatlan magánéleti dolgai voltak vagy vannak. A hangzavarban megsüketülne az egyszerű francia…)

A két tény keményen kopog egymás mellett: Foucault nagy sikerű művei a hatalomról, a tudás és a hatalom viszonyáról, a diskurzusról, a börtönviszonyokról és a szexualitás történetéről, a másik oldalon nyilvánvaló pedofil hajlama és vélelmezhető pedofil szexuális élete, aminek valószínűségét nem gyengíti, hogy több petíciót is aláírt életében a pedofília védelmében, illetve nyilatkozatban is a pedofília átértékelése, elfogadása mellett foglalt állást.

Mi következik ebből? Foucault pedofil elméleti és vélelmezhető „gyakorlati” ténykedése lerombolja a műveit is, vagy ez a kettő, tehát a sztárfilozófus magánélete és a művei különválasztandók egymástól, az egyiknek semmi köze a másikhoz?

Jómagam egyszer már állást foglaltam egy a mű és a művész magánélete közötti feszültség kérdésében: azt írtam le korábban a blogomban, hogy Szabó István filmrendező a kádári diktatúrában végzett, erkölcstelen és védhetetlen, másoknak károkat okozó besúgó tevékenysége miatt nem érdemli meg, hogy életműdíjat kapjon. Bármilyen díjat megérdemel egy-egy remek filmrendezése miatt, de az életműdíj nem választható külön a személy magánéletétől. (Szabó István később maga mondott le a díjról, természetesen nem gondolom, hogy ezt egy vagy két kritikus cikk miatt tette meg.)

Most pedig azt gondolom: a mű és az alkotó magánélete, erkölcse akkor választható külön egymástól, ha az alkotót erkölcstelen és undorító magánélete nem befolyásolja mondandója alakításában, nem készteti arra, hogy addig „hajlítsa el” világnak a hátát (lásd Bereményi Géza és Cseh Tamás Shakespeare című dalának III. Richárdról szóló részét) az ő „púpjáig”, hogy végül általános normák szerint is erkölcstelen és undorító, és nagyon nem mellesleg törvénytelen dolgok mellett érveljen, visszaélve sztárfilozófusi pozíciójával.

Foucault pedig ezt tette: önmaga nyomorultságáig és züllött életéig hajlította el a világot.

Márpedig a világ nem Foucault.

A végeredményt is látjuk magunk előtt: Foucault is hozzátett ahhoz, hogy ma a Nyugatnak az LMBTQ-létmód egyenesen követendő és támogatandó lett, a mainstream liberális hálózat a legritkább és legdöbbenetesebb szexuális torzulásokat is elfogadandó és az identitást erősítő magatartásként viszi be a köztudatba, oktatásba, médiába, a popkultúrába és mindenhová.

Vagyis Foucault azon művei, amelyekben a pedofília és a szexuális aberrációk mellett érvel nagyon-nagyon mély filozófiai összefüggések alapján, érvénytelenek, mert önmaga torzultságának a törvénnyé emelését próbálják kicsikarni a közvéleményből.

Hogy is mondta Foucault-ról Sorman, aki ma már átkozza magát, hogy eddig hallgatott Foucault viselt dolgairól: „Semmilyen erkölccsel nem rendelkezett […] Egy megátalkodott, bűntudatot nem érző élvhajhász volt.”

Egy erkölccsel nem rendelkező szerző nem adhat érvényes normákat. Egy Foucault nyomorult magánlétéhez görbített világ pedig nem életképes.

A borítóképen Michel Foucault francia filozófus Forrás: Facebook