Dobrev Klára, az ellenzék szépreményű miniszterelnök-jelölt-jelöltje vett egy nagy levegőt – talán nem is kellett olyan túl nagyot vennie, hiszen rutinból cselekedett –, és 9/11 évfordulója kapcsán írt egy megalázkodó nyílt levelet Biden elnöknek pártja és nyilván férje nevében is.
Igazi kommunista tempóban, a nagy Szovjetunió iránti valahai elkötelezettsége szellemében, mélységes s…ggnyalással.
Nos ez az, amire számíthatna az ország, ha a sors különös fintora, természetesen „trükkök százai” és egyéb érthetetlen okok miatt mégis a balliberális szivárványkoalíció jutna hatalomra 2022 tavaszán Magyarországon.
De! Dobrev Klára nagy előszeretettel értelmez félre szövegeket, legutóbb a szerény személyem által lapunkban megjelentetett cikkemet fordította ki eredeti jelentéséből, s volt szíves azt feltételezni rólam, hogy én azonnali Huxit-ot, vagyis Magyarország EU-ból való kilépését javaslom, miközben én arról írtam, hogy amíg csak lehet, bent kell maradni az unióban, kivéve, ha lehetetlen és tűrhetetlen helyzetbe hoznak bennünket a brüsszeli fősodratú elitkörök.
Nos éppen ezért, minden félreértés elkerülés végett ideidézem szó szerint Dobrev Klára (pardon, József Attila!) „hevét és nevét”:
„Mi, magyar demokraták és politikai vezetők, ígéretet teszünk, vissza fogjuk vezetni hazánkat, hogy újra az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének konstruktív tagjai lehessünk. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy ismét egy teljes mértékben demokratikus országgá váljunk, és mint korábban, ismét Amerika megbízható partnerei és barátai legyünk. Ez az ígéretünk Önöknek 2021. szeptember 11-én, Budapesten.”
Csodálatos.
Ez félreérthetetlenül olyan, mint egy megalázkodó, önmagát egy felettes hatalomnak önként alávető szolgalélek vallomása – s egyben igazi kommunista karaktervonás. „Ígéretet teszünk”; „elkötelezettek vagyunk”, „megbízható partnerek és barátok leszünk” – árulkodó szavak. Nagyapjának és édesanyja korának, a rákosista, majd a kádári diktatúrának a nyelvezete, szellemisége Moszkva felé.