Van itt még kérdés?
Már többször leírtam: a megalapozott gyanú fennáll, a főpolgármesternek távoznia kell, a közgyűlésnek pedig fel kell oszlatnia önmagát. Ezek lennének az adekvát, arányos és a demokratikus normáknak megfelelő politikai következmények.
És akkor jön slusszpoénként a még mindig nem lemondott Karácsony Facebook-bejegyzése, amit szerintem a hülyeségek és baromságok Guinness-rekordjaként kellene számon tartani.
Idézem, mert klasszikusokat csak szó szerint szabad: „…ennek a lejárató kampánynak az összes szereplője a Fideszhez köthető, ők beszélnek egymás közt, mi ezeket az embereket nem ismerjük, soha nem is láttuk őket, velük soha semmiről nem tárgyaltunk.”
…most nyeltem egyet.
Igen, Geri, igen! Az összes szereplő, akit hallunk a felvételeken, „echte” fideszes! Mint például Bajnai Gordon, igaz? Vagy Barts Balázs, igaz, Geri? Vagy a már régóta baloldalra átlovagolt Gansperger, igaz, Geri? Vagy a többiek, akik megszólalnak, s egyértelműen „körön belül” vannak, színtiszta fideszesek, igaz, Geri?
Komolyan mondom, már ez a bejegyzés önmagában is bizonyítja Karácsony totális alkalmatlanságát – a tengernyi más baklövése mellett.
Ha valaki tehát komolyan következményeket akar, mint ahogy Márki-Zay önmagáról állítja, de nincs érdemi mondandója a Városháza kapcsán, az nem hiteles politikai szereplő.
Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!