Ennek két fő oka van.
Az egyik, talán a fontosabb, hogy a WEF brutális hatalomra tett szert a világ sorsa alakulásának befolyásolásában. Ne feledjük, a WEF-hez 1600 gigavállalat kapcsolódik, 364 kormány, 246 civil szervezet és a sajtó, média 234 vezető szereplője.
És azt se feledjük, hogy a mostani találkozón is mintegy kétezren vettek részt, egytől egyig országos, de világszinten is befolyásos személyiségek, legalább ötven állam- és kormányfő, mintegy 110 milliárdos a legnagyobbak közül, és persze olyan személyek, mint többek között Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök, Larry Fink (Blackrock), Jack Ma (Kína, Alibaba) és még folytathatnám napestig.
Nos, ahol a világ sorsával kapcsolatban döntenek, ott jelen kell lenni. Jelen kell lenni akkor is, ha nem értünk egyet szinte semmivel, amit Klaus Schwab csapata képvisel. Jelen kell lenni, és meg kell próbálni befolyásolni a döntéseket, a nemzeti érdekeket kell képviselni.
Nyilvánvaló, hogy ez egy Bill Gatestől Jens Stoltenbergig és tovább terjedő mezőnyben szinte lehetetlen vállalkozás.
De ennek ellenére ott kell lenni, mert meg kell mutatni, fel kell mutatni azt az alternatív gondolkodásmódot, világlátást és értékrendet, amit Magyarország képvisel a fősodratú, hatalmas erővel és forrásokkal rendelkező davosi elittel szemben.
Másfelől nyilvánvaló, hogy ez a találkozó jó alkalom arra is, hogy külügyminiszterünk olyan háttértárgyalásokat folytasson, amelyek által bizonyos előnyöket lehet kiharcolni hazánk számára – ha mást nem, akkor kivételes bánásmódot. Mint ahogyan az uniós szankciók alól is ki tudtuk-tudjuk húzni magunkat, lásd legutóbb az olajembargóval kapcsolatos magyar külön utat, a megszerzett kedvezményeket.
Vagyis fontos, hogy mindenki lássa a nemzet-konzervatív oldalon: abszolút nem megjelenni, bojkottálni ezeket a fórumokat lehetséges megoldás, de nem biztos, hogy a legcélravezetőbb. Célravezetőbb az, hogy nem vágjuk el a szálakat a globális elittől, tárgyalunk, de nem alkuszunk meg, hanem próbálunk Dávidként szembemenni a Góliáttal – tárgyalások, egyeztetések, esetleg kölcsönös, de még vállalható engedmények útján.
Persze, mindennek van határa, számunkra nyilvánvalóan léteznek vörös vonalak, amelyekben nem engedünk – nem engedhetünk, mert akkor önmagunkat adnánk fel.
Mert tudjuk Adytól: Petőfi nem alkuszik!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!