Orbán Viktor évértékelő beszédének számos fontos részéből csak egyet emelnék ki, ami azonban rámutat a jelenlegi veszélyhelyzet talán legsúlyosabb pontjára. Ez pedig az a kijelentése, hogy Európa valójában már közvetetten háborúban áll Oroszországgal.
A miniszterelnöknek teljesen igaza van. Sőt ez olyannyira így van, hogy talán meglepő, amit mondok, de
meggyőződésem szerint főleg már csak Putyin józan belátóképességén múlik az, hogy még nem eszkalálódott a háború, s nem került egymással direkten szembe Oroszország és a NATO.
Az Egyesült Államok demokrata vezetése, az irányításuk alatt álló NATO, illetve az ő akaratukat szolgalelkűen követő Európai Unió és természetesen az amerikaiak által irányított Zelenszkij ugyanis lassan mindent megtesznek együtt azért, hogy belezuhanjunk a világháború szakadékába.
Természetesen lehet azt mondani és hangoztatni, hogy a Nyugat nem tesz mást, mint hogy segíti a megtámadott felet, Ukrajnát, amelynek joga van a védelemhez, de egyébként nem avatkozik bele a harcokba, azt Ukrajna vívja az ukrán földeken, az ukrán területi egység védelmében.
És a Nyugat, az Egyesült Államok és az unió vezetői valóban ezt hangoztatják, és hozzáteszik, hogy mindezt a béke érdekében teszik.
De vajon hol a határa a megtámadott fél védekezésének segítése és aközött, hogy a Nyugat, a NATO immáron bele is avatkozik a háborúba? S ebbe a háborúba belevonja úgynevezett szövetségesét, az Európai Uniót is?
Gondoljunk csak Németországra! Milyen „fejlődésen” ment keresztül az ő álláspontjuk a háború kitörésétől kezdve a mai napig? Azt mondhatnánk, hogy a szinte teljes be nem avatkozás kiindulópontjától eljutottak a háborúba való bekapcsolódás vörös vonaláig.
Boldogult Torgyán Józsefnek, a Kisgazdapárt egykori vezetőjének és az első Orbán-kormány miniszterének volt egy elhíresült mondása, ami így hangzott: „Arra vagyok kíváncsi, hogyan jutott el a posztkommunista MSZP Marxtól a Fotexig!”
Ha márpedig most megnézzük Németország jelenlegi állapotát, akkor azt a kérdést kell feltennünk torgyáni stílusban: vajon hogyan jutott el a Scholz-féle baloldali kormány a sisakoktól a Leopard tankok Ukrajnába küldéséig?
Orbán egyértelműen és pontosan fogalmazott:
Ha fegyvert szállítasz, ha te adod a katonai akciókhoz szükséges műholdas információkat, ha kiképzed az egyik harcoló fél katonáit, ha te pénzeled egész államgépezetének működését, a másik félre pedig szankciókat vetsz ki, akkor mindegy, hogy mit mondasz, háborúban, egyelőre közvetett háborúban állsz. A belesodródás veszélye állandósult. Sisakkal kezdődött, emberi élet kioltására nem alkalmas eszközök szállításával folytatódott, most tankok küldésénél tartunk, s már napirenden vannak a harci repülők, és hamarosan hallani fogunk úgynevezett békefenntartó csapatokról is.
Orbán nem véletlenül mondja ezeket, az információi mindannyiunknál pontosabbak.
Két nézet áll homlokegyenest szemben egymással. Az egyik az USA-é és a NATO-é, a másik a magyar kormányé és a magyar emberek elsöprő többségéé.
Ők azt mondják, a békéhez a háborún keresztül jutunk el, vagyis úgy, hogy győzelmet aratunk Oroszország és Putyin felett, s akkor jöhetnek a béketárgyalások.
Mi pedig azt mondjuk, hogy a békéhez a háború szüneteltetésével, tűzszünettel, majd béketárgyalások útján jutunk el.
De nézzük csak meg: mi rejlik a két álláspont mögött?
Az amerikai demokraták – és a mögöttük álló globális, davosi elit – szerint Oroszország a háborús bűnös, amelynek majd egy nürnbergi típusú perben kell felelnie tetteiért, s béketárgyalás nem lehetséges, mert Oroszországnak semmiben nincs igaza, semmiről nem lehet vele tárgyalni, csak a totális legyőzése az egyetlen megoldás. Akárcsak az első és a második világháborúban Németország esetében. („Germany must perish!” – írták az amerikaiak.) Rendben, a támadó fél, az agresszor valóban Oroszország, de egyet tudniuk kell: Oroszország nem fogja megadni magát, tehát akkor ennek a vége a világháború lesz, s még az atomháborút sem zárhatjuk ki.
Ezzel szemben nem lehet nem figyelembe venni, hogy a háború előtt a Nyugat lépett úgy fel Oroszországgal szemben, hogy szinte semmiben nem vette figyelembe a volt nagyhatalom érdekeit. Ezért, bár valóban Oroszország az agresszív fél,
a béke úgy nem érhető el, hogy a másik oldal gyakorlatilag elpusztítja Oroszországot, nem véve figyelembe, hogy mi történt a háború kirobbanása előtt,
mi vezetett el odáig, milyen sérelmek érték az orosz érdekeket. Ezért kellenek béketárgyalások és olyan béke, amelyben mindkét fél jogos szempontjait figyelembe veszik.
Washington és Brüsszel semmit sem tanult a XX. századból.
S ha ez nem változik, pusztulás vár ránk.
Borítókép: Ukrán katonák amerikai löveggel (Fotó: MTI/AP/Libkos)
