Goodfriend „zenei” munkássága

Talán Goodfriend zenei munkásságának része a Bitó-szalon meglátogatása?

2014. 11. 24. 12:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

És itt már határkőhöz érkeztünk: a nagykövetség képviselője az Orbán-kormányt lényegében korrupcióellenes lépésekre szólította fel, s ezek elmaradását csalódásnak nevezte. Miközben – mint már unalomig köztudott – a nagykövetség, illetve az USA nem adott információt a kitiltott személyekről. Nos, ebben az esetben szerény véleményem szerint a nagykövetség már nagyon közel került a belügyekbe való beavatkozás tényállásához. Nem lévén azonban jogász pusztán azt mondanám, hogy az ideiglenes ügyvivő e lépései és nyilatkozatai minimum neccesek.

Ehhez képes az a tény, hogy André Goodfriend nemrég részt vett a balliberális ellenzéki értelmiséget tömörítő, Bitó László közíró nevéhez köthető szalon egyik rendezvényén, gyakorlatilag az eddigiekből egyenesen következik. Természetesen az ügyvivő mint magánember olyan magyarországi rendezvényre megy el, amilyenre csak akar, s ha ott még meg is csillantja énekesi képességeit, ahhoz senkinek semmi köze. Ám tudnia kell az ügyvivő úrnak, hogy akárhová is megy el magánemberként, ha az kitudódik, annak üzenetértéke van. Emlékezzünk Csurka István elhíresült, 1992-es dolgozatára, amelyben egyebek között a New York – Tel Aviv-tengelyről és Antall József betegségéről is írt; a tanulmányt a kormányfő akkor némileg cinikusan Csurka „írói munkássága részének” tekintette. Mindenki tudta, hogy ez természetesen tréfa, hiszen az MDF-alelnök írásának óriási belpolitikai hatása volt, sőt az Egyesült Államok Kongresszusában is szóba került „írói munkássága”

Tehát az antalli magasságokban Goodfriend Bitó-szalonbeli megjelenését tekintsük énekesi pályafutása részének.

Persze csak tréfásan és cinikusan.

Viszont, kedves barátaim, új fejlemények előtt állunk: ha minden igaz, december elsejétől – a Magyarországot egyébként szerény mértékben ismerő – Colleen Bell Los Angeles-i televíziós producer lesz Amerika új magyarországi nagykövete.

Ahogy az angolok mondják: minden változik, csak a változás nem. Új helyzet előtt állhatunk az amerikai–magyar viszonyban, adjuk meg az esélyt annak, hogy a változások akár még pozitívak is lehetnek. Ennek az esélynek a megadása nem kerül semmibe.

És néhány héten belül az is kiderül, hogy Goodfriend milyen szerepet kap az új leosztásban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.