A miniszter megerősítette: a kormány, ha kell, újabb intézkedéseket hoz a devizahitelesek érdekében. Matolcsy György – az Országgyűlés honlapján fellelhető válasza – szerint ez az adat csak némileg módosul a 2011. október 10-i törvénymódosítás miatt, amelynek értelmében, az előírt feltételek teljesülése esetén, a devizában folyósított és törlesztett hitelek is végtörleszthetőek forintban.
Egy másik kérdésre adott válaszában a nemzetgazdasági miniszter megerősítette, hogy a kabinet folyamatosan figyeli a devizahitelesek helyzetét, a bevezetett új konstrukciókat, és ha kell, haladéktalanul beavatkozik.
Mint írja – egy harmadik válaszban –, a kormány a végtörlesztés lehetőségével élők pontos számának ismerete után dönt, hogy szükség van-e további intézkedésekre a devizahitelesek megmentése érdekében.
A miniszter utal a kormány egy október 12-i sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozott döntésre, hogy a fizetési problémával küzdő, lakáscélú kölcsönnel rendelkező természetes személy kisebb forgalmi értékű és fenntartási költségű lakóingatlanba történő költözéséhez nyújtott lakáscélú kölcsönhöz kamattámogatást vehet majd igénybe. Hozzáteszi: folyamatban van e szabályozás kidolgozása.
Matolcsy György megjegyezi azt is, hogy kidolgozzák és hamarosan az Országgyűlés elé terjesztik a referenciakamat szabályozását tartalmazó törvénytervezetet is. A nemzetgazdasági miniszter emlékeztet arra is, hogy a devizahitelesek 2011. december 30-ig jelezhetik, ha igénybe szeretnék venni a végtörlesztés lehetőségét.
A végtörlesztés lehetőségére utalva Orbán Viktor péntek reggel az MR1-Kossuth rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott: „nem fogok egy olyan országban élni (...), ahol egymillió ember adósrabszolgasággal kell, hogy szembenézzen”.
A rádiónak azt is elmondta, a terheket úgy kell megosztani, hogy a bankokra kétharmad, a hitelfelvevőkre egyharmad teher háruljon. A kormányfő szerint „ez Magyarország helyzetében történelmi tett”, így biztatva a magyar családokat, hogy szabaduljanak meg ily módon devizahitelüktől.

Alkesz, piás, rokinyugis – saját támogatóikat alázták porig Magyar Péterék