Csu Kuang-jao pénzügyminiszter-helyettes az EFSF vezérigazgatójával, Klaus Reglinggel folytatott tárgyalásait „rendkívül szakszerűnek” nevezte. Regling a pénteki megbeszéléseken az EFSF kiterjesztéséről, a szerdai euróövezeti csúcson született döntésekről informálta Pekinget.
Csu arra számít, hogy november végén, december elején már világosak lehetnek az új befektetési mechanizmus keretfeltételei. Kína azt fontolgatja, hogy 50-100 milliárd dollárral járul hozzá a Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközhöz (EFSF), amely az adósságválság megoldására csütörtök hajnalban született euróövezeti megállapodás motorjának számít – jelentette honlapján péntek reggel a Financial Times brit pénzügyi napilap a kínai kormányhoz közel álló forrásokra hivatkozva.
„Elképzelhető, hogy Kína egy 50 és 100 milliárd dollár közötti összeggel hozzájárul az EFSF-hez vagy egy olyan új alaphoz, amelyet ő hoz létre, közösen a Nemzetközi Valutaalappal (IMF)” – mondta a forrás. „Ha a feltételeket megfelelően alakítják, akkor nem elképzelhetetlen egy 100 milliárd dollárnál valamivel nagyobb összeg sem” – tette hozzá.

Lemondásra szólították fel Zugló alpolgármesterét miután megpofozott egy gyereket