Eddig nem volt közvetlen, menetrendszerű légi összeköttetés Budapest és Bern között, az egy éve alakult svájci SkyWork Airlines mostantól hétfőn és szombaton kínál járatokat a két főváros között, Fairchild-Dornier 328-110 típusú, 30 személyes, légycsavaros-gázturbinás géppel – olvasható a közleményben.
A berni központú légitársaság hét gépből álló flottájával elsősorban az üzleti utazókat célozza meg. A SkyWork Airlines eddig 11 menetrendszerű járatot üzemeltetett Bernből. A légitársaság azt tervezi, hogy 2012 nyarára 24-re emeli menetrendszerű úti céljai számát. A közlemény szerint ennek a hálózatfejlesztésnek a része a budapesti járat elindítása is. A budapesti járattal egy időben indítottak napi járatot Amszterdamba, heti négyet Madridba, kettőt pedig Belgrádba.
A Budapest Airport minden idők legerősebb szeptemberi forgalmát regisztrálta az idén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: az idei szeptemberi 894 ezret meghaladó utasszám az eddigi rekordnak számító 2007-es év adatainál is magasabb 5,3 százalékkal.
A tavalyi szeptemberhez képest 6,1 százalék volt a forgalom növekedése. Az év eleje óta összesen 6,8 millió utast regisztrált a Budapest Airport, 533 ezerrel többet, mint egy évvel ezelőtt.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!