Sokat spórolhatunk az üzemanyagon

Átadták a Fővárosi Gázművek első nyilvános sűrített földgáztöltő kútját.

BL
2011. 10. 27. 14:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

György István főpolgármester-helyettes az átadóünnepségen hangsúlyozta: Budapest számára nagy jelentőségű ez a beruházás, a főváros úttörő szerepet kíván betölteni a környezetkímélő CNG üzemanyagkutak elterjesztésében, hiszen az üzemanyagárak alakulása, a környezetvédelmi vállalások teljesítése új technológiák bevezetésére ösztönöz.

Koncz László, a Fővárosi Gázművek vezérigazgatója kiemelte a sűrített földgáz környezetkímélő hatását, és szólt arról, tárgyalásokat folytatnak budapesti nagyvállalatokkal, hogy gépjárműflottájukat CNG üzemű autókra cseréljék, a Főgáz pedig fokozatosan megkezdi teljes autóállományának CNG járművekkel történő kiváltását.

Az átadáson Horváth Dori Jenő, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója elmondta, hogy számos érdeklődés mutatkozott a most átadott sűrített földgáz üzemanyagtöltő kút iránt, és egyre nagyobb szükség lesz az innovációra a jövőben.

Bálint Norbert, a Főgáz szóvivője elmondta, hogy a Kőbányai úti kutat 80 millió forintos beruházással valósították meg. Az október 17-i próbaüzem óta napi 100-120 kilogramm sűrített földgázt értékesítettek lakossági és üzleti ügyfeleknek. Számításuk szerint a 339 forint kilogrammonkénti sűrített földgáz ára adott járműtípusra vetítve literenkénti 240 forint 95-ös benzinnel és 304 forint dízelolajjal egyenértékű.

A Fővárosi Gázművek közlése szerint egy gázüzemű autó egy feltöltéssel 320-330 kilométert tud megtenni, amelynek során homogén égésfolyamatának köszönhetően égéskor lényegesen kisebb mértékben szennyezi a környezetét. A Főgáz a CNG technológia elterjesztésének területén elért sikereit 2009-ben a Greenexpo szakkiállításon innovációs díjjal ismerték el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.