Beköltözhet Széchenyihez

Közel négyszázmillió forintért ismét eladásra kínálják a rábasebesi Széchenyi-vadászkastélyt, a korábbi tulajdonos a szállodaüzemeltetésbe bukott bele – írja a csütörtöki Napi Gazdaság.

LM
2011. 11. 10. 6:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután több érdeklődő is feltűnt, nem kizárt, hogy a felszámolás kezdete után nyolc évvel új gazdája lesz a rábasebesi Széchenyi-vadászkastélynak – mondta a lapnak Katona József, a hitelezőinek egymilliárd forinttal tartozó SZVRT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. felszámolóbiztosa, a Kurátor-Felszámoló Kft. munkatársa.

Az SZVRT tulajdonában lévő kastélyszálló nettó irányára az előző pályázathoz képest nem változott, 398 millió forint. (A vagyonelemekért két éve még 650, tavaly pedig 470 millió forintot kértek.) A 35 ezer négyzetméteres, ősfás területen a múlt század elején épült kastély áll, ahol a felújítást követően 22 apartmant alakítottak ki. A területen több olyan félkész, elsősorban kiszolgáló létesítmény található, amelynek nincs használatba vételi engedélye, és a korábban kiadott építési engedély is hatályát vesztette. A parkban egy 1300 méter mély, lezárt termálkút is van, amely egy wellnessközpont kialakítását is lehetővé teszi. Minderre november 14-ig lehet ajánlatot tenni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.