Magyarországon az atomenergia még nem helyettesíthető

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

2012-ben ki lehet írni az atomerőmű bővítéséhez szükséges nemzetközi nyílt közbeszerzéseket.

TK
2011. 11. 25. 11:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Mivel a paksi vizsgálat a legmagasabb szintű objektív eredményre vezetett, a kormánynak nincs oka a nemzeti energiastratégiába foglalt, az atomenergia felhasználására vonatkozó álláspont megváltoztatására” – mondta Fellegi Tamás. Hozzátette, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium olyan javaslatot tesz a kormány asztalára, amely tartalmazni fogja a paksi bővítéssel kapcsolatos javaslatokat és felhatalmazást kér az ehhez szükséges dokumentáció véglegesítésére, szükség esetén nyilvánosságra hozatalára, előzetes vitára bocsátására.

Fellegei Tamás szerint pozitív döntés esetén 2012-ben ki lehet írni az atomerőmű bővítéséhez szükséges nemzetközi nyílt közbeszerzéseket. Úgy vélte ugyanakkor, hogy az atomenergia szerepéről a szakma és a laikus közvélemény bevonásával érdemes hasznos eszmecseréket folytatni. A végső döntés előtt szükséges minden pont megvitatása, és az összes kockázat mérlegelése is. Szavai szerint az ilyen horderejű kérdésben hozott határozatok nem születhetnek zárt ajtók mögött, de nem is fognak.

Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa ugyanakkor kifogásolta, hogy a zöldszervezetek a döntéshozóktól nem mindig kapnak megfelelő választ az energetikával kapcsolatos kérdéseikre. Gyakran azzal utasítják el őket, hogy az elfogadott határozat még nem jelent végleges döntést, amikor pedig később újra jelentkeznek, azt mondják nekik: a döntés már megszületett. Rámutatott: az atomenergiával összefüggésben maga is számos kérdésre keresi a választ. Például arra, miként szavatolható évszázadokra az atomhulladék biztonságos elhelyezése. Mi lesz, ha elfogy az urán, hogyan lehet majd a megújuló energiaforrásokat bővíteni, ha Magyarország az energetikára költhető forrásainak legnagyobb részét atomerőművi fejlesztésekre fordítja?

Fülöp Sándor kérdésesnek tartja továbbá, hogy az energiatakarékossági és az energiahatékonysági intézkedések mellett valóban jelentkezik-e akkora energiaigény, amely szükségessé tesz újabb atomerőmű-beruházást.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.