Növekedés
A Richter Gedeon nem konszolidált árbevétele az év első kilenc hónapjában 181,56 milliárd forintot tett ki, ami 5,6 százalékos éves növekedést jelent. Az adózott nyereség pedig 8 százalékkal 52,84 milliárd forintra esett vissza. A Richter az első kilenchavi konszolidált beszámolóban hangsúlyozta, hogy minden kiemelt régióban növelni tudta az árbevételét.
Magyarországon a 28,08 milliárd forint árbevétel 9,3 százalékkal nőtt, mert az elmúlt két évben bevezetett készítmények ellensúlyozni tudták az utóbbi időben hozott piaci szabályozás negatív hatásait. A Richter azért, hogy készítményei az egészségbiztosító által támogatott körben maradjanak, illetve versenyképesek legyenek, az év első kilenc hónapjában kétszer csökkentett árat, ami eddig egymilliárd forint bevételkiesést jelentett. Október elsején újabb készítmények árát mérsékelte, ami a negyedik negyedévben 0,8 milliárd forint további árbevétel-kiesést okoz.
Kutatás-fejlesztés
Ugyanakkor a Richter a kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenység miatt jogosult a teljes különadó visszaigénylésére, ami 1,9 milliárd forint, és amelyből a második és harmadik negyedéves kötelezettségeket a jelentés szerint már levonták. A csoport az első három negyedévben 23,39 milliárd forintot fordított k+f tevékenységre, 5,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.
A Magyarországon kívüli piacokról származó árbevétel az első háromnegyed évben elérte a 702,1 millió eurót, ami 19 százalékos növekedés a tavalyihoz képest. Ezen belül Oroszországban a 226,5 millió euró árbevétel mérsékelt, 2,2 százalékos növekedést jelent a múlt évi előszállítások következtében magas bázis miatt.
Piacok
Az Európai Unió országaiban a Richter 288,8 millió euró értékben értékesített, 12,1 százalékkal többet a bázisnál. Ez az EU 15-ökben a 79,1 millió eurót kitevő forgalomnak, az éves összevetésben 71,2 százalékos bővülésnek köszönhető. A két legnagyobb uniós piacon, a lengyelen 12,6 százalékkal 56,3 millió euróra nőttek az eladások, míg Romániában 12 százalékkal 96,7 millió euróra csökkentek.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!