A szakképzési hozzájárulásra kötelezettek közül azok, akik gyakorlati képzést szerveznek, különböző mértékben csökkenhetik befizetési kötelezettségüket: a javaslat szerint 2012-ben évente fejenként 440 000 forintban meghatározott alapnormatíva alapján, ezt követően a mindenkori éves költségvetési törvényben meghatározott alapnormatíva alapján, az erről szóló kormányrendeletben meghatározott, gyakorlati képzési normatívák szerint számított összeggel. A bevallások feldolgozásával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat a tervezet egységesen a NAV–hoz delegálnák. A javaslat szerint a hozzájárulásra kötelezettek maguk állapítják meg és elektronikus úton vallják be a szakképzési hozzájárulás alapját, éves bruttó fizetési kötelezettségüket, a csökkentő tételek összegét. A szakképzési hozzájárulást a tárgyévet követő év február 25-ig kell befizetniük az adóhatóságnak. A hozzájárulásra kötelezett az év első tizenegy hónapjára vonatkozóan havonta szakképzési hozzájárulási előleget fizetne a javaslat szerint.
A képzés, valamint a képzési rendszer fejlesztése támogatásának részleteit is tartalmazza a javaslat, beleértve a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészének összetételét. A javaslat szerint a kormány döntése alapján, kérelemre képzési célú támogatás nyújtható a legalább 50 munkavállalónak munkahelyet teremtő, Magyarország területén székhellyel, fiókteleppel rendelkező befektető jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság számára. Kérelemre támogatás nyújtható nagyvállalatoknak tanműhely létesítéséhez is, a tanműhelyben folytatott gyakorlati képzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházáshoz, valamint a vagyoni értékű jogok közé sorolható szoftver felhasználási jogának a megszerzéséhez, és a szellemi jogvédelem alatt álló szoftvertermék beszerzéséhez – olvasható a javaslatban.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!