Szerdán az Európai Bizottság elnöke, Jose Manuel Barroso bejelentette, hogy közös kötvénykibocsátással enyhíthető lehetne a krízis. Ennek érdekében meg is kezdték a tárgyalásokat, s három lehetséges variációt dolgoznak ki. Barroso hangsúlyozta, hogy ehhez az is kell, hogy az EU-nak nagyobb beleszólása legyen a tagállamok költségvetéseibe, s gazdaságpolitikáiba.
A bajba jutott euróövezeti gazdaságok megsegítésére Németország a közös kötvénykibocsátás mellett ellenzi az EKB nagyobb arányú részvételét is. A német kormány ugyanis attól tart, hogy a közös kötvények csökkentenék a nyomást a tagországokon, hogy azok csökkentsék államadósságukat. Sarkozy a francia kormánytagok részéről az elmúlt napokban elhangzott nyilatkozatokkal szemben kijelentette, hogy ezentúl Párizs, Berlin és Róma is tartózkodni fog attól, hogy akár pozitív, akár negatív kéréseket fogalmazzon meg az EKB szerepére vonatkozóan.
Ehhez képest csütörtökön a francia külügyminiszter bejelentette, hogy „sürgősen” engedélyezni kellene az EKB-nak, hogy beavatkozhasson. A francia javaslat szerint az EKB felvásárolhatná a legsérülékenyebb országok államadósságát, hogy ezzel is csökkentse a tagállamok által felvett hitelek kamatait.
Brutális államadósság az euróövezet vezető országainál
Franciaország, Németország és Olaszország „tökéletesen tudatában van az eurózónában kialakult helyzet súlyosságának” – érvelt Sarkozy. Ez már csak természetes, elvégre az említett három ország adóssága teszi ki az egész Európai Unió adósságállományának valamivel több mint felét, de ha csak az euróövezetet nézzük, akkor ez az arány már 70 százalék felett van!
Monti – ha már meghívták őt is – bemutatta gazdasági programját tárgyalópartnereinek, melyben vállalja, hogy Olaszország költségvetése 2013-ra egyensúlyba kerül és beindulnak a strukturális reformok is. Az olasz államkötvények hozamai 7 százalék fölé ugrottak, mely az államadósság finanszírozása szempontjából már fenntarthatatlan. „Olaszországnak különösen nagy erőfeszítéseket kell tennie, mert nagyon magas az államadóssága” – mondta az olasz miniszterelnök.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!