A Hír TV által megkérdezett Varga Attila szakképzett szobafestő, évek óta munkanélküli. Közmunkásként napi 6 órában alkalmazzák Debrecenben, amivel bruttó 42 ezer forintot keres. Elmondása szerint meg van elégedve a „nem nagy összeggel”, mert nincsen más munkalehetősége.
A városban az álláskeresők egyharmada fogadta el a felkínált közmunkát. Idén mintegy ötezer embert közvetített ki a munkaügyi központ, akik közül körülbelül 1800-an mentek el dolgozni.
A közmunkásokkal foglalkozó önkormányzati cég vezetője, Pethe Tamás azt mondja: változatos indokokkal utasítják el a felkínált közmunkát. Van, aki azért nem vállalja, mert akkor elveszítené a feketén keresett pénzét.
Kisváros, kis lehetőség
Hajdúhadházon jobb az arány: a településen idén 800 közmunkást alkalmaztak, mindössze heten utasították vissza a felajánlott lehetőséget. Csáfordi Dénes polgármester elmondása szerint, akik elutasították a lehetőséget, jobb ajánlatot kaptak.
A kisvárosban kevés a munkalehetőség, az emberek többsége ezért fogadja el a közmunkát, aki visszautasítja a lehetőséget, az a januártól érvényes szabályok szerint a következő hónaptól nem kap segélyt.