20-25 millió eurós befektetésre készülnek hazánkban

A Stadler-csoport vezérigazgatója szerint a vasúti járműgyártó piac kedvező alakulása esetén további bővítésre lesz szükség Magyarországon.

BL
2011. 12. 23. 8:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A svájci központú vasúti gépjárműgyártó Stadler Rail-csoport 4 ezer munkavállalót alkalmaz a nyolc országban. A Stadler a magyar piacon 2005 óta van jelen három leányvállalatán keresztül. A MÁV tenderén 30+30 Flirt típusú motorvonat szállítását és karbantartását nyerte el, a szerződést 2006-ban kötötték meg. Az első járművek 2007-ban érkeztek, az utolsót 2010-ben szállították le. Azóta a magyar vasúton 94 százalékos rendelkezésre állással üzemelnek.

A Stadler-csoport több mint 9 milliárd forintot fektetett be eddig Magyarországon. Pusztaszabolcson 2007-ben kezdte meg a működését a Flirt motorvonatok karbantartási munkáinak végzéséhez szükséges üzem 2,7 milliárd forint beruházás révén, 2009-ben Szolnokon alumínium kocsiszekrény-hegesztő üzemet hozott létre 6,7 milliárd forint fejlesztés után, az üzem bővítéséről az idén júniusban szándéknyilatkozatot írtak alá a várossal. Jelenleg Magyarországon a Stadler cég 300 munkavállalónak ad munkát három – Stadler Trains Magyarország Kft., Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. és Stadler Szolnok Járműgyártó Kft. – leányvállalatán keresztül.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.