Fülöp Zsuzsanna, az NFH szóvivője szerdán a budapesti Vörösmarty téri karácsonyi vásáron az újságíróknak elmondta: az ellenőrök 454 üzletet vizsgáltak, problémát 55 százalékukban találtak. A kifogások eredményeként 144 esetben indítottak fogyasztóvédelmi eljárást. A kiszabott bírság összege pedig 60 millió forint körüli volt.
Az ellenőrzések középpontjában a termékbiztonság és a fogyasztók vagyoni védelme állt. Így vizsgálták egyebek mellett: az eladási árak megfelelő feltüntetését annak érdekében, hogy megelőzhető legyen a vevők megkárosítása, továbbá az akciós ajánlatok hitelességét is.
Az NFH ellenőrei – a november közepe óta tartó vizsgálataik során – 488 próbavásárlást végeztek és mintegy 13 ezer terméket ellenőriztek az országos ellenőrzés során. Hiányosságot az esetek több mint felénél tártak fel. Ezek a gondok főként a többletszámolásból adódtak. Azaz 174 üzletben összesen 66 ezer forinttal számítottak fel többet a termékekért, mint amennyi azok feltüntetett eladási ára volt. Vagyis: más árat ütöttek a pénztárgépbe, mint amit kellett volna, például nem annyit, mint ami az akciós ajánlatban szerepelt.
Ez utóbbit tapasztalták az ellenőrök Tolna megyében az egyik áruházlánc három ellenőrzött üzletében, ahol 12 nagy összegű műszaki termék megvásárlásakor mintegy 33 ezer forinttal számoltak többet a kelleténél.
A lejárt minőségmegőrzési időt is vizsgálta a hatóság: a 454 ellenőrzés során 38 üzletben találtak kifogásolni valót, összesen 382 lejárt szavatossági idejű terméket. Ezeket az eseteket jelezték az illetékes Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak (MGSZH), amelyek lefolytatják a konkrét eljárásokat. Fülöp Zsuzsanna hozzátette: a tapasztalatok hasonlóak voltak a múlt évihez.