A szakember szerint ettől a pillanattól kezdve többsebességes lesz az integráció. Ő személy szerint azonban úgy véli, hogy ez nem olyan nagy tragédia, hiszen feltehetően csak így lehet a jelen helyzetben a tartósság reményében megmenteni az eurót. Ha ugyanis az euró áldozatul esik, akkor sokkal nagyobb lesz a veszteség: kiürülő jogszabályok és kiürülő európai uniós intézmények lesznek, és elindul a rendszer lassú visszafejlődése.
Adósságválság
Most ott tart az unió, hogy egyidejűleg kezelni kell az adósságválságot, és meg kell erősíteni az euróba mint pénzbe vetett bizalmat. Hiszen már volt tíz „szép éve”, kialakult a nemzetközi szerepe, és az egész európai integráció jelképévé vált – fejtette ki a kutató, aki úgy gondolja, hogy ketté kell választani az euró jövőjét és az adósságfinanszírozást. Ahhoz, hogy az eurózóna egy mélyülő fiskális és politikai unió reményét felmutató fejlődés irányába elmozduljon, ahhoz ezt egy kisebb, fejlett országcsoportnak kell elkezdenie.
Az euró áldozatul eséséhez képest kevésbé baj az, ha többsebességes lesz az integráció, és „több hagymahéjon fognak mozogni az országok” azzal az integrációs üzenettel, amely már kezdettől fogva benne volt a rendszerben, hogy nyitva van az ajtó, és ha teljesíted a feltételeket, akkor beljebb kerülhetsz egy körrel – mondta Rácz Margit.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!