Nagyobbat haraphatnak a 60 milliárdos tortából a hazai kkv-k

A MÁV évente 60 milliárd forintot kitevő beszerzéseinek nagyobb hányadát külföldi cégek biztosítják, a társaság azonban a jövőben szeretné a hazai beszállítói kört bővíteni.

LM
2011. 12. 06. 16:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma még a külföldi világcégek, akik járműveket gyártanak, ezekhez kapcsolódó szolgáltatást adnak, nagyobb arányt képviselnek a MÁV beszállítói között, mint a hazai kis- és közepes vállalkozások – mondta az igazgató a MÁV Beszállítói Roadshow első állomásán tartott előadása előtt.

Werle Zoltán hangsúlyozta: a MÁV csoport éves beszerzési volumene 120 milliárd forint összegű, de ebben az energiahordozók ára is benne van, melyek az összes beszerzés értékének a felét teszik ki. Az igazgató szerint a 60 milliárd forint összegű beszerzés közel felében olyan szolgáltatásokra, eszközökre és projektekre lehet pályázni, melyeken a hazai kis- és közepes vállalkozások is sikeresek lehetnek.

Werle Zoltán utalt arra, hogy a beszerzések mintegy 60 százaléka a pálya vasúti szakanyagokhoz köthető, melyek nagyobb részét hazai forrásból is biztosítani lehet. A beszállítói találkozón a MÁV Zrt. társasági szolgáltatás igazgatója Bács-Kiskun megyei vállalkozóknak a társaság új alapokra helyezett beszerzési politikájáról tartott ismertetőt.

Hackl Mónika, a MÁV Zrt. társasági kommunikációs osztályvezetője elmondta: a jövő évben folytatják a beszállítói találkozókat, melyek során minden megyeszékhelyre el fognak jutni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.