Egyre több az ellentét az uniós vezetők körében
Merkel a marseille-i kongresszuson elárulta, hogy optimistán várja a csúcstalálkozót. „Meg fogjuk találni a jó megoldásokat. Meggyőződésem, hogy minden kérdésre találunk megoldást” – mondta a német kancellár. „Erős jelzést kell adnunk kifelé. A szavak nem elegendőek, erősebb kapcsolat kell, szerződésmódosításra van szükségünk” – tette hozzá Merkel, akinek ez a kijelentése éles ellentétben áll Herman Van Rompuy szerdai kijelentésével. Ugyanis az unió elnöke szerint „keményebb szabályokkal kezelhető az euróövezet adósságválsága, s ez az európai szerződések módosítása nélkül is elérhető”.
A svéd miniszterelnök, Fredrik Reinfeldt félti az Európai Uniót. „Tiszteletben tartjuk, hogy az eurózóna tagjai meg akarják tartani saját megbeszéléseiket, s vállalják a felelősségüket (az euróválság iránt)... Ugyanakkor együtt akarjuk tartani a 27 tagállamot, mert mindannyian tagjai vagyunk az Európai Uniónak, ezért nekünk is legyen befolyásunk” – mondta az euróövezeten kívüli Svédország miniszterelnöke.
Korábban a brit miniszterelnök, David Cameron is ellenszenvének adott hangot, hiszen elmondta, hogy nem fog semmilyen olyan új szerződést aláírni, mely nem garantál biztosítékokat London pénzügyi érdekeinek védelme érdekében, valamint nem biztosítja a britek szerepét az európai egységes piacon. De a csehek sem lelkesednek a francia–német javaslatokért. Csehország miniszterelnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy a költségvetéseket előbb meg kellene küldeniük Brüsszelnek, mielőtt azt a nemzeti parlamentek elfogadnák. Egyébként a csehek sem tagjai a valutaövezetnek. Finnország pedig azon a véleményen van, hogy csakis olyan döntés elfogadható, melyet teljes egyetértésben hoznak meg – mondta a finn pénzügyminiszter, Jutta Urpilainen.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!