Az eredeti tervek szerint az internetes fogadóirodák január elsejétől kezdhették volna meg működésüket az országban, a benyújtott licenckérelmek magas száma miatt azonban a piaci nyitást hat hónappal el kellett halasztani. Összesen hatvankét fogadóiroda nyújtott be több mint háromszáz licenckérelmet.
Stagnált a munkanélküliség az euróövezetben
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki közleménye szerint az októberi 10,3 százalékos eurótörténeti csúcson maradt az euróövezeti munkanélküliség novemberben a szezonális hatásoktól tisztított adatok szerint. Az EU egészében 9,8 százalék volt novemberben a munkanélküliség, azonos az októberivel és a szeptemberivel.
Az Eurostat számításai szerint az Európai Unió egészében 23,674 millió, a közös valuta térségében pedig 16,372 millió álláskereső volt novemberben. Októberhez képest az EU-ban 55 ezerrel, míg az euróövezetben 45 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.
Az EU tagállamai közül a legalacsonyabb munkanélküliségi ráta Ausztriában (4,0 százalék), valamint Luxemburgban és Hollandiában (egyaránt 4,9 százalék) volt. Arányukat tekintve a legtöbb álláskereső Spanyolországban (22,9 százalék), Görögországban (szeptemberi adatok szerint 18,8 százalék) és Litvániában (15,3 százalék a harmadik negyedévben) volt.
A 25 éven aluli lakosság körében az Európai Unió egészében 5,579 millió volt az álláskeresők száma (22,3 százalék), az euróövezetben ebből 3,394 millió (21,7 százalék). Tavaly novemberhez képest az Európai Unió egészében a fiatal lakosság tekintetében 335 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, ezen belül az euróövezetben 207 ezerrel.
Az Eurostat közlése szerint Magyarországon 10,7 százalékos munkanélküliségi ráta volt novemberben az októberi 10,8 százalék után. A 25 éven aluliak körében 25,9 százalék volt az álláskeresők aránya novemberben az októberi 26,1 százalék után.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!