Első lépésként írásban kértem minden frakcióvezetőt, hogy szíveskedjenek javaslatot tenni az Alkotmánybíróság megválasztandó tagjainak személyére. Egyidejűleg soraimban felhívtam a frakcióvezetőket, hogy mindezt legkésőbb május 8-a 16 óráig tegyék meg – mondta hétfőn közzétett Facebook-videójában Vejkey Imre, aki arról is tájékoztatott: Kövér László házelnök úr felkérte őt az új alkotmánybírók jelölésére.

Az igazságügyi bizottság KDNP-s elnöke hozzátette: a frakciók által jelölt személyek meghallgatására, valamint a jelölésre vonatkozó bizottsági döntésre előre láthatóan május 13-án, kedden kerül majd sor.
Időről időre megürülnek az Alkotmánybíróság székei
Vejkey Imre emlékeztet: az Alkotmánybíróság Magyarország jogalkotói hatalmat korlátozó, bírói jellegű szervezete, jeles és köztiszteletben álló testület. Az alkotmánybírók megbízatása tizenkét évre szól, és nem újítható meg, és olyan jelöltet lehet csak állítani, aki a megválasztás időpontjában a 70. életévét nem tölti be.
Az Alkotmánybíróság önállóságának és függetlenségének garantálására a törvény összeférhetetlenségi okokat is megállapít. Időről időre megürülnek a székei, amelyet méltó személyekkel kell betölteni
– fogalmaz Vejkey Imre. A KDNP-s politikus tudatja: az Alkotmánybíróság tagjaira az igazságügyi bizottság tesz javaslatot az Országgyűlés részére.
Jelenleg a 15 helyett már csak 12 tagja van az Alkotmánybíróságnak – Sulyok Tamás, a taláros testület elnöke például tavaly távozott, köztársasági elnöknek választotta meg az Országgyűlés.
Mint korábban beszámoltunk róla: Kövér László egy fórumon azt nyilatkozta: Polt Péter kiválló alkotmánybíró lesz. Az már korábban kiderült, hogy új alkotmánybírókat fognak választani, ugyanis a taláros testület tagjainak a száma megfogyatkozott. Az Alkotmánybíróságnak teljes létszáma 15 fő. A tagokat az Országgyűlés választja meg a jelenlévő képviselők kétharmados többségének szavazatával tizenkét évre.
Borítókép: Vejkey Imre országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezető-helyettese, az Igazságügyi Bizottság elnöke, a Magyar Parlamenti Imacsoport alapítója és vezetője (Fotó: Kurucz Árpád)