A MÁV visszaszerzi az épületeit

A Resti Zrt. 85,58 százalékát kitevő részvénycsomag mintegy 2 milliárd forintért kerülhet a MÁV Zrt. tulajdonába.

BL
2012. 02. 24. 21:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint a Resti Zrt. többségi tulajdonosai – a Lázár és Fiai Kft., a Resdan Invest Kft., valamint a Kiron Invest Kft. – és vasúttársaság között létrejött megállapodás nyomán megindulhat az üzletrészek részletes vagyonértékelése, majd erre alapozva a tranzakció lezárása. A MÁV Zrt. meghatározó állomási területei mentesülnek a megörökölt haszonélvezeti szerződéstől, így azok fejleszthetővé és hasznosíthatóvá válnak.

A felek közt kialakítandó végső vételárat független vagyonértékelés után állapítják meg, mely kiterjed a haszonélvezeti jogok, illetve a társaság vagyonának értékelésére is. A tranzakció lezárására az MNV Zrt. előzetes jóváhagyásával kerülhet majd sor – írja közleményében a MÁV Zrt. A vasúttársaság közölte, hogy a MÁV és a Resti tulajdonosai között 1991-ben megkötött szerződésben foglaltak elmaradtak, a vasútállomások korábbi szolgáltatásai – különösen a melegkonyhás étkeztetés – folyamatosan megszűntek. Helyüket számos helyszínen profilidegen szolgáltatások vették át, köztük játékautomatákat üzemeltető vendéglátóhelyek, használtruha-üzletek.

Az uniós forrásokból, részben a NIF Zrt., valamint részben a MÁV Zrt. által kezdeményezett állomási fejlesztések során a már bejegyzett haszonélvezeti joggal terhelt területek egy részét szükséges vasútüzemi, utasforgalmi célra is felhasználni, ez azonban gyakran akadályba ütközött – hangsúlyozza a MÁV Zrt. közleményében.

Lázár Vilmos, a Resti Zrt. egyik tulajdonosa és igazgatóságának tagja a közleményben kiemeli: a konstrukció nehézségét az eltérő tulajdoni szerkezet jelentette, így abban látták a helyzet megfelelő feloldását, ha az állam átveszi a magánkézben lévő tulajdonrészeket. Magyar vállalkozókként úgy gondolja, hogy ez a lépés a vasút fejlesztését szolgálja, amelyhez kompromisszumkészségünkre is nagyban szükség volt.

Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben kifejtette, hogy a részvénycsomag átvétele eredményeként a MÁV Zrt. meghatározó állomási területei mentesülnek a megörökölt haszonélvezeti szerződés kötöttségeitől, így azok az utaskomfort növelése, és az állomási szolgáltatások kiterjesztése érdekében fejleszthetővé és hasznosíthatóvá válnak.

Gál András Levente kormánybiztos és Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója egy csütörtöki háttérbeszélgetésen arról adott tájékoztatást, hogy húsz vasúti pályaudvaron létesülhet kormányablak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.