A Henkel 2010-ben tíz országban több mint 5600 fogyasztót kérdezett meg vásárlási szokásairól. A felmérés Nyugat-Európában kiterjedt Német-, Olasz-, Spanyol-, Franciaországra, Belgiumra, Hollandiára és Ausztriára, Közép-Európában pedig Magyarország, Lengyelország és Csehország fogyasztóit kérdezték meg. A felmérés szerint a tudatos vásárlás, az előre gondolkodás, a fenntarthatóságra való törekvés egyre nagyobb teret nyer Magyarországon is, de a magyar fogyasztók egy jelentős része még mindig a szokásokon alapuló magatartást követi – mondta Törőcsik Mária.
A felmérésben részt vevő országokban három fogyasztói csoportot lehet megkülönböztetni: a takarékoskodók, az értékkeresők és a gondtalan vásárlók csoportját, Magyarországon viszont jelen van egy negyedik kategória is, „a szokások rabja” – emelte ki a marketingszakértő.
A takarékoskodók vásárlási szokásait „a lehető legolcsóbban” mottó határozza meg, ők alapvetően a termék ára alapján döntenek. Ebbe a csoportba tartozik a magyar vásárlók több mint 30, illetve a vizsgált európai országok vásárlóinak 34 százaléka – mondta Tomas Duffek, a Henkel Magyarország üzletág-igazgatója.
Az értékkereső fogyasztók közé tartozik a megkérdezettek 29 százaléka Magyarországon, 34 százaléka Európában, ők a legjobb értéket felmutató terméket keresik, ennek érdekében részletesen megtervezik a vásárlásaikat. Ez a vásárlói csoport két részre osztható: a lelkes értékkeresőkre, akik szeretnek vásárolni, és gyakran hódolnak is ennek a szokásnak, valamint az akciós értékkeresőkre, akiknek viselkedésére leginkább az akciók és különleges ajánlatok keresése jellemző.
A harmadik csoport, az úgynevezett „gondtalan vásárlók” csak azt veszik meg, amire az adott pillanatban szükségük van, döntéseiknél elsődleges a problémamentes, kényelmes vásárlás. Ők Magyarországon 12 százalékkal, a kontinensen pedig 19 százalékkal képviseltetik magukat.
A Henkel vezető márkáival és technológiáival világszerte három üzleti területen működik: mosó- és háztartási tisztítószerek, kozmetika, illetve ragasztástechnológiák. Az 1876-ban alapított Henkel vállalatnak mind a lakossági, mind az ipari területeken vezető pozíciói vannak. A vállalat 2011-ben több mint 47 ezer munkatársával 15,605 milliárd euró árbevételt és 2,029 milliárd euró üzleti eredményt ért el. A Henkel elsőbbségi részvényeit jegyzi a DAX német tőzsdeindex, és a vállalat a Fortune Global 500-as listáján is szerepel.