Fejérdy Gergely, az MKI főmunkatársa Franciaországgal kezdte, pontosabban a június 10-i és 17-i törvényhatósági választásokkal. A voksolás minden bizonnyal olyan határvonal lesz, melyet követően komoly következtetéseket lehet levonni a francia Európa-politikára nézve. A jelenlegi mérések alapján hiába az elnökcserét is eredményező baloldali előretörés, a Sarkozy vezette UMP maga mögé utasíthatja a többi pártot.
Az államban hisznek
A kutató szerint régi problémák kristályosodnak ki 2012-ben, ugyanis Franciaország számára a jóléti állam kérdése a vesztes első, majd a győztes, de lepusztult országot maga mögött hagyó második világháború óta elsőrendű szempont. A franciák mindig is az államtól várták a megoldást.
A 60-as évekre a vesztes (Nyugat-)Németország gazdasági értelemben utolérte a „nagy szomszédot”, ez még inkább erősítette a franciákban a növekedés fontosságát. A frissen elnökké választott Francois Hollande ugyanezzel a szlogennel kampányolt az elmúlt hónapokban, de nem a lakosság kárára kívánta ezt elérni. A nemzetgyűlési választások második fordulójára eső görög voksolás kapcsán elhangzott, a rosszabb forgatókönyv – kiválás az unióból – megvalósulása esetén az 1800 millió eurós adósságot maga előtt görgető Franciaországot újabb pénzügyi pofon érné.
A francia Európa-politika az elnökválasztást követően kétélűnek tűnik, hiszen amíg Hollande egyfelől az egyensúlyra törekvést hangsúlyozza, korábban a fiskális paktum felülvizsgálatát is programpontként jelölte meg. Utóbbi német nyomásra lekerült ugyan a napirendről, de a paktum ratifikálásának a kérdése semmiképpen sem. Hozzá kell tenni, ha az írek a hétvégi népszavazáson a megállapodás elfogadása ellenében foglalnak állást, akkor nincs is miről dönteni.
Európába viszik a nemzetpolitikát
Az Európai Központi Bank válságkezelő szerepével kapcsolatos vitákkal a francia elnök is sokat foglalkozott, emellett az európai fiskális egységre kiindulópontként tekint a kormány. Az európai kérdéseken túlmenően a minimálbér emelése, a nyugdíjkorhatár 60 évre csökkentése, vagyis a népjóléti ígéretek továbbra is válaszra várnak Franciaországban. Kétségtelen, a populista program semmiképpen sem az uniós tárgyalásokon is sokszor hangoztatott növekedésnek adna erős alapot. Sőt, kijelenthető: Francois Hollande kommunikációjának legfigyelemreméltóbb ellentmondása a de gaulle-i vonal követése, melynek lényege a francia nemzeti érdekek európai szinten történő érvényesítése – szögezte le Fejérdy.
Látszólagos periféria
Az Egyesült Királyság (EK) csak látszólag szorult perifériára az euróválsággal kapcsolatos német–francia vitában – fogalmazott Gálik Zoltán, az intézet főmunkatársa. Belpolitikai téren a konzervatívok és a liberális demokraták alkotta kormány kimondottan uniópárti, ekképpen az európai fekete bárány, az EU-val kizárólag szembemenő politikát folytató Egyesült Királyság képe egyértelműen hamis. Gálik szerint az országnak mindig is az volt az érdeke, hogy belülről változtassa meg Európát.
Kötéltáncot járnak a bankok
A világgazdasági válság komolyan érintette a Cameron-kabinetet. A 2008-as 30 százalékos GDP-arányos adósságállomány közel duplájára nőtt tavalyig, ugyanakkor pozitívum, hogy a hitelállomány 70 százaléka hazai kézben van. Félelemre ad ugyanakkor okot, hogy Nagy-Britannia Európában a harmadik legnagyobb költségvetési hiánnyal küszködik, a brit bankok kitettsége az európai országok felé pedig szinte felfoghatatlan, mintegy 1,1 trillió font. Éppen ezért is fontos, hogy a kormány támogatja a tranzakciós adó bevezetését és a közös eurókötvények kibocsátását. Az előzetes tervek szerint az uniós tranzakciós díj 70-80 százalékát kezdetben az Egyesült Királyság fizetné be. Ha a díj beválna, 2020-ra Németország (10,7 milliárd) és Franciaország (8,8 milliárd) mellett az Egyesült Királyságnak (7,6 milliárd) is jelentős mértékben csökkenhetnének a tagállami befizetései.
