A csirkehús a legkedveltebb

A GfK Hungária felmérése szerint a magyar háztartások leginkább csirkét és sertést vásárolnak, főleg hiper- és szupermarketekből.

BL
2012. 06. 12. 13:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A GfK a magyar háztartások húsfogyasztási és húsvásárlási szokásait vizsgáló tanulmánya szerint a többség elsősorban a hiper- és szupermarketekben szerzi be a húst. Az Étkezési szokások című kutatás eredményei szerint tavaly tízből kilenc hazai háztartás vásárolt baromfi- vagy sertéshúst, a tőkehúsra elköltött 230 milliárd forintnak csupán 17 százalékát adták az egyéb baromfi-, a marha-, nyúl- és vadhúsokra kiadott forintok.

Ár és egészség

A háztartások friss csirkehúsra 84 milliárd forintot költöttek 2011-ben, és a családok 86 százaléka vásárolt csirkehúst legalább egyszer az évben. A vásárlói létszám némileg alacsonyabb a sertéshúsnál, ebből a háztartások 85 százaléka vásárolt legalább egyszer 2011-ben, míg a marhahúst mindössze a családok 29 százaléka kereste. A felmérés szerint a csirkehús kedveltsége Magyarországon elsősorban viszonylag kedvező árának köszönhető, de az elmúlt néhány évtized egészségtudatos kampányai is hozzájárultak népszerűségéhez.

Döntőek a nagyok

A kiskereskedelmi forgalomban megjelenő friss csirkehús kínálatában jelentős a hiper- és szupermarketek szerepe, a háztartások az összes megvásárolt csirkehús 45 százalékát itt szerzik be. A hentesüzletek és a piacok 29 százalékos részesedést tudhatnak magukénak. A GfK szerint a hazai hústermelésben a baromfihús-előállítás az egyetlen olyan szegmens, amelyben az ország nettó exportőrnek számít. A termelőktől ugyanakkor folyamatos fejlesztéseket és átláthatóságot kíván meg a magasabb árakkal dolgozó és komolyabb állatjóléti intézkedéseket előíró nyugat-európai piac.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.