A távirati iroda azon kérdésére, hogy milyen új módosítások kerülhetnek a jegybanktörvénybe, az NGM azt válaszolta: „Annak érdekében, hogy az EKB és az IMF által teljesen elfogadott jogszabály jöhessen létre, szükség lehet további módosításokra. A cél az, hogy a törvény hosszú távra megalapozza egy pontosan definiált hatáskörrel rendelkező, független jegybank működését.” Emlékeztettek arra is, hogy a kormány által korábban benyújtott módosító javaslat az Európai Bizottság által a kötelezettségszegési eljárásban felvetett kérdéseket a bizottság által elfogadott módon rendezi.
A kormány korábbi jegybanktörvény-módosításának zárószavazását Varga Mihály, az IMF/EU-tárgyalásokat felügyelő tárca nélküli miniszter kérésére halasztották el, miután az Európai Központi Bank továbbra is fenntartotta aggályait a jegybanki függetlenség kérdésében. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden a Népszabadságnak azt mondta, hogy a kormány valószínűleg döntést hoz a jegybanktörvény-módosítási javaslat visszavonásáról, és egy újat terjesztenek be. A Fidesz frakcióvezetője szerint ha ez lesz a forgatókönyv, akkor akár a jövő héten vagy az azt követő héten szavazhat róla a Ház.
Varga Mihály úgy véli, hogy a kormány számára akár el is fogadható az Európai Központi Bank észrevétele a jegybanktörvény módosítására vonatkozóan. Hozzátetette: a jegybanki tartalékok felhasználásáról folyik az egyeztetés az EKB-val. A tárca nélküli miniszter szerdán a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: ezen a héten olyan kérdéseket kell tisztázni, hogy hányan legyenek a monetáris tanácsban, valamint hogy ki lehet-e nevezni egy harmadik alelnököt. Varga Mihály úgy vélekedett, hogy ezek alapvetően olyan technikai kérdések, amelyek nem érintik a jegybank függetlenségét, melyet eddig is tiszteletben tartott a magyar kormány, és ez ezután is így lesz.
Puzsér Róbert szerint az antiszemita együttes felléphetne a Sziget Fesztiválon
