A nyári gumik értékesítése szempontjából a március-áprilisi időszak számít a csúcsszezonnak, ami ebben az évben is megfigyelhető volt. Igaz, az idén ez az időszak 5 százalékos csökkenést mutat a 2011-es év ugyanezen időszakához képest – közölte kedden a GfK. A piackutató közleménye kitér arra is, hogy az új autókat nyári gumival szerelik, ezért a téli gumik forgalma mindig nagyobb.
Az adatok szerint a teljes piacot vizsgálva a darabonkénti átlagár 21 855 forint, ez 4,4 százalékos drágulást jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A piacon kiélezett a Michelin és a Continental csoport közötti verseny, és egyre inkább felzárkózik a Hankook is: az idén a harmadik helyre került a vizsgálat szerint.
Bár a kutatás prognózisokat nem tartalmaz, várhatóan befolyásolják majd a piaci viszonyokat a júliustól megjelenő, novembertől kötelező energiajelölések. Az év végi elemzésekből derül majd ki az, hogy a gördülő ellenállás, a nedves tapadás vagy a külső zajszint értéke mennyiben lesz meghatározó a gumiválasztásnál – tájékoztatott a GfK.
A GfK Hungária kereskedelem és technológiával foglalkozó területe 2011 óta vizsgálja a gumiabroncsok kiskereskedelmi értékesítését. A kutatás a gumiabroncs kiskereskedők eladási darabszámát, valamint az árat méri fel, és termékszintű információkkal szolgál. Az adatfelvétel kéthavonta, reprezentatív üzleti mintán, Magyarország teljes területén történik.

Érettségi 2025: Jön a feketeleves? Matematikával folytatódik az idei érettségi