A perben a PSZÁF több szerződéses kitételt kifogásol, többek között azt, amelyik a végrehajtási eljárás kapcsán egy jövőben bekövetkező bizonytalan eseményre vonatkozóan előre kiköti az adós megtámadási jogról való lemondását.
A közérdekű keresetek, illetve igényérvényesítési perek esetében egyaránt a fogyasztók nevében és helyett lépett fel a felügyelet, s azt kívánja elérni, hogy a bíróság ítéletében a teljes érintett ügyfélkörre vonatkozóan állapítsa meg a kifogásolt szerződéses feltételek érvénytelenségét, valamint tiltsa el az érintett pénzügyi szolgáltatókat azok további alkalmazásától.
Eddig tíz közérdekű keresetet, illetve közérdekű igényérvényesítési pert indított pénzügyi szolgáltatók ellen a PSZÁF, közülük egyet jogerősen, hármat első fokon megnyert, a többi folyamatban van.

Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt