Félmilliárd a Rudas fürdőre

A budapesti Rudas Gyógyfürdő és Uszoda 510 millió forintból újul meg; a beruházáshoz az Európai Unió 393 millió forint támogatást ad.

tt
2012. 06. 21. 12:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, hogy a munkálatok során felújítják az előcsarnokot, amely természetes kőburkolatot kap, összekötik a gőzfürdő és az uszoda részt, illetve az uszodában korszerűsítik a szellőzőberendezést. A külső felújítás keretében megújul az épület tetőszerkezetének egy része és a külső homlokzat is.

A várhatóan október végén záruló felújítással a Rudas olyan külsőt kap, amely a város ékkövévé teheti a több mint 400 éves fürdőt – hangsúlyozta Szőke László. Az intézmény a felújítás ideje alatt is nyitva tart.

A vezérigazgató szólt arról is, hogy a homlokzatot és a tetőszerkezetet az 1800-as évek végi állapotnak megfelelően állítják helyre, korabeli fotók és tervrajzok alapján. Új büfé is épül, amelyet a fürdővendégek és a kívülről érkezők is használhatnak, az épületet akadálymentessé teszik, az ablakokba pedig a legmodernebb hőálló üveget szerelik be. Szőke László elmondta: a felújítástól azt remélik, hogy nő a fürdő versenyképessége és turisztikai vonzereje, valamint a látogatók száma. A beruházás fővállalkozója a Kalotherm Zrt., amely korábban is részt vett a fürdő felújításában.

Kérdésre válaszolva Szőke László elmondta: a fürdő épületében található, de attól elkülönülő régi palackozó rész a magyar állam tulajdona. A mintegy 500 négyzetméteres terület bérleti jogáról idén márciusban lemondott a Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt. A BGYH reméli, hogy ez az épületrész egy hónapon belül a használatukba kerülhet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az európai uniós támogatást az épület egy részét kitevő fürdő felújítására kapták, így a régi palackozó rész egyelőre marad jelenlegi formájában.  Szőke László elmondta: élményfürdőt szeretnének kialakítani a területen, mert a látogatási adatok alapján lenne rá igény. Hozzátette, hogy a tervek már rendelkezésre állnak, és folyamatban van az elvi építési engedélyezés.



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.