Hazánk lesz a központ

Magyarországra telepíti észak-ausztráliai és dél-afrikai tevékenységének műszaki irányítását a kanadai Falcon Oil and Gas társaság.

BL
2012. 06. 21. 8:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap csütörtöki számában azt írta: a Falcon központja, tehát pénzügyi irányítása és igazgatása Dublinba költözik a néhány hónapon belül bezárandó denveri irodából. A változásokról a cég májusban kinevezett vezérigazgatója, Philip O’Quigley döntött Dublin kedvező földrajzi elhelyezkedése és amiatt, hogy az ír főváros más, tekintélyes olajtársaságoknak is bázisául szolgál.

Emlékeztetnek arra, hogy a Falcon-TXM neve a Makó-árokban lévő gázkincs kinyerési kísérletén keresztül vált ismertté Magyarországon. A társaság 2007-ben szerzett 35 évre szóló termelési engedélyt a dél-alföldi város térségében lévő, csaknem ezer négyzetkilométeres területen. Fúrásai egyelőre nem hozták meg a várt eredményt, sőt később felhagyott a munkával az a trió is, amelynek a TXM mellett a Mol és az Exxonmobil volt a tagja.

A TXM által folytatott tevékenység nem állt le, de igazi lendületet várhatóan akkor vesz majd, ha tőkeerős partnerre talál. 2011–2012-re három mezőfejlesztő kút fúrását irányozta elő 2700-3300 méteres mélységben, illetve négyezer köbméter olaj és 30 millió köbméter gáz felhozatalát. A társaság belefogott a geotermikus kutatásba is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.