Javítanák az életminőséget Hevesben

Új esélyt kaphatnak a hevesi kistérség nyolc leszakadó falvának lakói. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat is részt vesz a programban.

BL
2012. 06. 12. 15:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A programnak köszönhetően új esélyt kaphatnak a leszakadó falvak lakói a kistérség nyolc hátrányos helyzetű településén – közölte Romhányi Tamás. A projekt része olyan közösségi programok kialakítása is, mint például a földműveléshez elengedhetetlen gazdaképző kör, továbbá a baba-mama klub, de lesz egészségügyi és higiéniai felvilágosítás, főzési és életvezetési tanácsadás is – tette hozzá.

Mint elmondta: a mélyszegénységben élők közösségi felzárkóztatását tűzte ki célul az a három szervezetet magába foglaló konzorcium, amely pályázati források felhasználásával életminőség-javító programot valósít meg 30 hónapon keresztül, az Átányban, Erdőtelken, Erken, Kiskörén, Kömlőn, Tarnabodon, Tarnazsadányban és Tiszanánán élők bevonásával.

A program keretében öt szociális munkást, nyolc közösségi munkást, vidékfejlesztő munkatársat, fejlesztőpedagógust és projektasszisztenst foglalkoztatnak. Első lépésként a szakemberek felmérik a térség szociális problémáit, majd részt vesznek új egyesülési formák kialakításában, illetve segítik a térségben élők szélesebb körű hozzáférését a rendelkezésre álló erőforrásokhoz – mondta el Romhányi Tamás. Magyarázatképpen hozzáfűzte, hogy a kistérségben munkahelyek szűntek meg, mind többen veszítették el állásukat. A tartós munkanélküliség elkeseredetté tette az embereket, a szegénység pedig szociális feszültségeket idézett elő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.