A Richard Quest által készített interjú csütörtökön került fel az amerikai hírtelevízió internetes oldalára.
Matolcsy György elmondta, hogy Magyarország az államháztartási hiány leszorítása érdekében számos nem konvencionális gazdaságpolitikai intézkedést hozott meg. Emlékeztetett, hogy elkészült a magyar konvergenciaprogram, amelyet jóváhagyott az Európai Bizottság, és hangsúlyozta, hogy Magyarország pénzügyi helyzete rendezett. „A válságnak vége” – mondta a tárcavezető.
Kedvező adatokat közölt az NGM
Az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya májusban 115,9 milliárd forint volt, az első öt hónapban a deficit 344,1 milliárd forintot tett ki – közölte szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium. Bővebben>>>
A riporter felvetésére, hogy a magyar gazdaság több mint egyszázaléknyit zsugorodott az első negyedévben, ami a legrosszabb mutató az unióban, Matolcsy emlékeztetett arra, hogy a tavalyi év utolsó negyede viszont az egyik legjobb volt az EU-ban. „Ez egy átmeneti időszak a magyar gazdaság számára. A jövő évben, hadd mondjam így, erős gazdasági növekedési mutatóval fogunk rendelkezni. Ez az év kicsit rizikós, ebben igaza van” – mondta Matolcsy György.
Innovációra és kreativitásra kényszerítve
A riporteri kérdésre, hogy miért nincs igazuk a magyar gazdasági vezetés bírálóinak, a miniszter elismerte, hogy a kormány számos kritikát kap a nem konvencionális intézkedések miatt, de mint mondta, „ez a jövő”. Megfogalmazása szerint „rá voltunk kényszerítve arra, hogy innovatívak és kreatívak legyünk”.
Richard Quest úgy vélekedett, hogy a magyar kormány „túlságosan innovatív és túlságosan kreatív”, és hogy sok közgazdász szerint a magyar gazdaság rossz úton halad. Matolcsy válaszában ismételten hangsúlyozta, hogy a kormánynak „nem konvencionális, sőt, nem ortodox eszközök felhasználásával” sikerült megvalósítania egy sikeres konszolidációs programot. „De az egész európai gazdaság növekedésre, munkahelyteremtésre és kreativitásra fog törekedni. Nagy szükség van a kreativitásra az Európai Unióban” – tette hozzá.